Donații

Ambasador alergător
Donații fixe
1737.66 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
1737.66 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Sziasztok. Bors- Péli Renáta vagyok és első alkalommal állok rajthoz, rögtön egy nagyon különleges ügyet képviselve: az óvodánkért futok, a Szív Egyesület nevében. Egyik kisfiam már elballagott ebből az óvodából, jelenleg két gyermekem jár ide – így testközelből tapasztalom, milyen szeretetteljes, támogató közeg veszi őket körül. Nagyon szeretem ezt az óvodát. A pedagógusok valódi hivatástudattal, szeretettel és odaadással végzik a munkájukat. Szülőként óriási nyugalmat ad számomra, hogy tudom: a gyerekeink jó kezekben vannak, és külön hálás vagyok azért, hogy itt kiemelt figyelmet fordítanak az érzelmi intelligencia fejlesztésére. Célunk, hogy egy élménydús, játékos tanulást segítő kültéri teret hozzunk létre, ahol a gyerekek fejlődhetnek és jól érezhetik magukat. A változatos játékelemek nem csak szórakoztatnak, hanem támogatják a mozgásfejlődést, az egyensúlyérzéket és a térbeli tájékozódást is. A dombokkal és terepformákkal kialakított udvar pedig izgalmas kihívásokat kínál a gyerekeknek, ahol a játék nemcsak örömforrás, de a fejlődés lehetősége is. Ez az ovi nekünk nagyon sokat ad. Most én is szeretnék adni valamit vissza – futással, lelkesedéssel. Hiszek benne, hogy amit együtt létrehozhatunk, az tényleg különleges lesz a gyerekeknek. Ha te is így érzed, kérlek, segíts – minden támogatás számít, és nagyon hálás vagyok érte!

Scopul proiectului

Curtea grădiniței va atinge un nou nivel pentru a sprijini dezvoltarea abilităților motorii ale copiilor. Scopul nostru este de a oferi copiilor un mediu interactiv și plin de experiențe, care să sprijine învățarea prin joc, dezvoltându-le în același timp abilități precum schema corporală, echilibrul și orientarea în spațiu. Echipamentele de joacă exterioare planificate vor fi integrate cu cele existente, astfel încât curtea să devină un loc armonios și benefic pentru dezvoltare. În cadrul amenajării spațiilor exterioare, vor fi incluse diverse jocuri, care nu sunt doar distractive, dar ajută și la învățare. În zona parcului, mai multe dealuri și forme de relief de diferite dimensiuni sunt folosite pentru a crea un mediu provocator și jucăuș în care copiii se pot deplasa pe suprafețe de înălțimi diferite, îmbunătățindu-și în același timp simțul echilibrului.
10 km
Distanța propusă
15 km
Distanța parcursă
1 738 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Menyhárt Szilard
40 lei plătita
Tamás Kamilla
100 lei plătita
György Beáta
20 lei plătita
Borbély Beáta
25 lei plătita
Izsák Csaba
50 lei plătita
Kirmajer Erika
30 lei plătita
Avram Eniko
10 lei plătita
Sárig István ?
30 lei plătita
Korodi Csilla
15 lei plătita
Laszlo Melinda ?
50 lei plătita
Laczkó Norbert
100 lei plătita
Fazakas Erika
10 lei plătita
Emese Bors
50 lei plătita
Török J Ottilia
50 lei plătita
Aranyalma – Középcsoport
81.66 lei plătita
Miklós Réka
10 lei plătita
Avram Camelia
30 lei plătita
Búzás Dorottya
20 lei plătita
András Éva
10 lei plătita
Dabóczi Melinda
50 lei plătita
Bojthe Angi
100 lei plătita
Bors Éva
30 lei plătita
Bálint Emese
20 lei plătita
Tekse Csongor
10 lei plătita
Benedek Apolka
2 lei plătita
Racz Zsombor
5 lei plătita
Farkas Emőke
1 lei plătita
Bőjte Cecília
10 lei plătita
Szabó Ágnes
2 lei plătita
Bors Hunor
25 lei plătita
Bors Hunor
25 lei plătita
Tekse Imola- Orsolya
20 lei plătita
Mihaly Maria
2 lei plătita
Mihaly Maria
2 lei plătita
Demeter Zsolt
1 lei plătita
Demeter Zsolt
1 lei plătita
Bodor Ildikó
10 lei plătita
Korodi Margit
10 lei plătita
Borbély Balázs
10 lei plătita
Borbély Emőke
10 lei plătita
László Lázár
10 lei plătita
László Hajnalka
10 lei plătita
László Emil
10 lei plătita
László Melinda
10 lei plătita
Ervin Laszlo
10 lei plătita
Bors Hunor
50 lei plătita
Péli Benedek
50 lei plătita
Péli Dorottya
15 lei plătita
Benkő Etelka
10 lei plătita
Demeter Zsolt
5 lei plătita
Péli Margit
50 lei plătita
Mezei Enikő
25 lei plătita
Bege Árpád
25 lei plătita
Balazs B
5 lei plătita
Bojthe Istvan
5 lei plătita
Bojthe Angi
5 lei plătita
Vaszi Benedek
5 lei plătita
Kristó Renáta
20 lei plătita
Karácson-Böjthe Kinga
5 lei plătita
Péter T. Enikő
10 lei plătita
Benkő Szilárd
10 lei plătita
Benkő Boglárka
10 lei plătita
Simon Renáta
50 lei plătita
Demeter Zsolt
5 lei plătita
Veress Renata
50 lei plătita
László Henrietta ?
100 lei plătita
Attila Szakacs
100 lei plătita