Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
400 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
400 lej

Nagyköveti motiváció

"A gyermek akkor emlékezik rád holnap, ha ma vagy vele." (Steffen T. Kraehmer) A tavalyi sikerünk arra sarkall, hogy ismét biciklizzek a jó ügy érdekében. Bízom benne, hogy újabb összefogással sikerül olyanná varázsolni a játszóterünket, amilyennek megálmodták a gyerekek, és még bővíteni tudjuk a meglévő sporteszközeink számát is mindhárom iskolában.

A képviselt projekt célja

2024-ben iskolánk egyesülete először indult a Fuss Neki-n. Célunk az volt, hogy a csíkdelnei alsótagozatosok számára játszóteret alakíthassunk ki az addig üres udvaron közösségi összefogással. A sikeres kampány után közösségi tervezéssel, a gyerekek bevonásával töltöttük meg a teret képzeletben játékokkal, és hamar kiderült, hogy a sport kiemelt szerepet kap az így megálmodott játszótéren, mozgástéren. Így elindultunk ebbe az irányba is, és kaptunk is két teqball asztalt felajánlásként, ám az összegyűjtött keret a pályák kialakítását már nem fedezte. Ezekre a pályákra és a csíkcsomortáni iskolai játszótér elemei alá szeretnénk gumiszőnyeget vásárolni, valamint sporteszközöket biztosítani a három tagiskola diákjai számára: teqball, foci- és kosárlabdákat, tollaslabda-felszerelést és a csíkcsomortáni udvarra mozgatható focikapukat szeretnénk beszerezni.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
350 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
GAL Katalin
50 lej fizetésre vár
Kacsó Edith
50 lej fizetve
Soós Zoltán
50 lej fizetve
Isvan Racz Csilla
50 lej fizetve
Kelemen Erzsébet ?
100 lej fizetve
Vásárhelyi Boglárka
100 lej fizetve