
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
-
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
-
Nagyköveti motiváció
Bemutatkozik a Márton Áron Főgimnázium X.C természettudományok osztálya: 29 szorgos és elszánt diák vagyunk, akik nap mint nap dolgoznak céljaik eléréséért. Tanulmányaink során többek között a biológia és kémia tantárgyak kapják a legtöbb figyelmet, ezért fontosnak tartjuk, hogy biztonságos és korszerű közegben sajátíthassuk el képességeinket, amelyek karrierünk alapjául szolgálhatnak.
Hiszünk a közösség erejében, és abban, hogy ha összefogunk, együtt érhetünk el változást. Ezzel a lelkesedéssel vezérelve osztályunk is rajthoz áll, hogy hozzájáruljon iskolánk fejlődéséhez.
A képviselt projekt célja
Az elmúlt 50 év a tudományok száguldó iramban történő fejlődését jelentette. Ehhez a sebességhez laborjaink felszereltsége nem tudott csatlakozni. Ezt szeretnénk a projekt segítségével ellensúlyozni.
Olyan eszközökre és bútorokra lenne szükségünk, amelyek fontos előrelépést jelentenének a jelenlegi állapotokhoz képest, és hosszú távon szolgálnák az iskola tanulóit.
Ilyenek például:
- digitális mikroszkóp, amely pontosabb vizsgálatokat és részletesebb megfigyeléseket tesz lehetővé;
- korszerű berendezés, illetve szemléltetési technikákat segítő eszközök.
Laborjainkban a tanórákon túl táborokat szervezünk, tudományos ülésszakokat, szakköröket, verseny és felvételi felkészítőket tartunk, tudományos pályázatok kísérleteit vitelezzük ki. Ezek a fejlesztések így létfontosságúak a Márton Áron Főgimnázium életében, mivel ezekben a műhelyekben ismerkedhetnek meg gyerekek és felnőttek a természettudomány csodáival, közösségben megélt hangulat közepette.
290 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
-
Teljes támogatások összege