Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
275 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
275 lej

Nagyköveti motiváció

A mai világban rettentően fontos, hogy a gyerekek valamilyen idegen nyelvet tanuljanak, hisz így sokkal könnyebben érvényesülnek bárhol. A nyári táborok alkalmával pedig játékosan tanulhatják az angol nyelvet, így talán észre sem veszik, hogy tanultak valamit, de közben meg jól is érzik magukat. A Care2Travel egyesület nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a különböző országokból érkező önkéntesekkel együtt segítse a gyerekeket a nyelvtanulásban. Ezért szeretném támogatni őket munkájukban, hogy minél több gyereknek tudjanak segíteni abban, hogy idegen nyelvet tanuljanak, amit majd a jövőben kamatoztatni tudnak.

A képviselt projekt célja

12 év. Ennyi ideje működik a szervezetünk. És már az első év előtt is gyerektáborokat szerveztünk. Évről évre fejlesztjük, finomítjuk módszereinket és tevékenységeinket, de amivel mindig nehéz szembenézni, az a költégek fedezésének terhe. A labdákon és színes lufikon túl még nagy szelet az amit szervezetünknek fedeznie kell ahhoz, hogy a gyerekek egy jól megszervezett táborban gyakorolhassák és fejleszthessék angol tudásukat. Mi a "nagy szelet" mellé az idei FussNeki alkalmából a "labdákhoz, színes lufikhoz" és egyéb kellékek fedezéséhez szeretnénk pénzt gyűjteni.
10 km
Vállalt teljesítmény
10 km
Teljesített táv
275 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Borbély Fanni10 lejfizetve
Bordi Anetta10 lejfizetve
Taillard Lucie10 lejfizetve
TOMONICSKA Ingrid50 lejfizetve
Bakó Beáta15 lejfizetve
Vass-Imre Csaba20 lejfizetve
Kis Miska50 lejfizetve
Sebestyén Dorottya10 lejfizetve
Máté Tündi30 lejfizetve
Szabo Márta10 lejfizetve
Medesan Dalma50 lejfizetve
Gáll Laura10 lejfizetve