Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
500 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
500 lej

Nagyköveti motiváció

Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játzsani. "George Bernard Shaw" Szőcs Előd vagyok, három kisgyerek édesapja, akik az elkövetkező években a Márton Ferenc Általános Iskola padjait és játszótereit fogják koptatni. Teljes mellszélességgel támogatom a kezdeményezést, hiszen számomra nagyon fontos, és nemcsak gyerekkorban, hogy a gyerek játszva mozogjon és játékosan tanuljon. Adjuk meg gyerekenknek a játék sokszínűségét és a lehetőséget, hogy ne felejtsenek el játzsani.

A képviselt projekt célja

2024-ben iskolánk egyesülete először indult a Fuss Neki-n. Célunk az volt, hogy a csíkdelnei alsótagozatosok számára játszóteret alakíthassunk ki az addig üres udvaron közösségi összefogással. A sikeres kampány után közösségi tervezéssel, a gyerekek bevonásával töltöttük meg a teret képzeletben játékokkal, és hamar kiderült, hogy a sport kiemelt szerepet kap az így megálmodott játszótéren, mozgástéren. Így elindultunk ebbe az irányba is, és kaptunk is két teqball asztalt felajánlásként, ám az összegyűjtött keret a pályák kialakítását már nem fedezte. Ezekre a pályákra és a csíkcsomortáni iskolai játszótér elemei alá szeretnénk gumiszőnyeget vásárolni, valamint sporteszközöket biztosítani a három tagiskola diákjai számára: teqball, foci- és kosárlabdákat, tollaslabda-felszerelést és a csíkcsomortáni udvarra mozgatható focikapukat szeretnénk beszerezni.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
500 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Bács Ibolya
200 lej fizetve
Soós Zoltán
50 lej fizetve
levente kovacs
50 lej fizetve
Szőcs Erika
100 lej fizetve
Veres Imola ?
100 lej fizetve