Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
465 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
465 lej

Nagyköveti motiváció

"A gyermek akkor emlékszik rád holnap, ha ma vagy vele." (Steffen T. Kraehmer ) A tavalyi, számunkra első Fuss Nekivel nem csak játszóteret, közösséget építettünk. A program heteiben végig láttuk a nagyköveti csapatunkban részt vevő gyerekek szemében a csillogást, a tenni akarást, az örömet, aztán a közösségi tervezés során a felelősséget , hogy olyan játszóteret tervezhessenek maguknak, amilyet igazán szeretnének. Feladatvállalásunkkal szeretnénk példát mutatni neki: hisszük, hogy, amit megálmodtunk, meg lehet valósítani, ha közösségben gondolkodunk ha erőnkhöz mérten teszünk érte- és ha nem félünk segítséget kérni hozzá.

A képviselt projekt célja

2024-ben iskolánk egyesülete először indult a Fuss Neki-n. Célunk az volt, hogy a csíkdelnei alsótagozatosok számára játszóteret alakíthassunk ki az addig üres udvaron közösségi összefogással. A sikeres kampány után közösségi tervezéssel, a gyerekek bevonásával töltöttük meg a teret képzeletben játékokkal, és hamar kiderült, hogy a sport kiemelt szerepet kap az így megálmodott játszótéren, mozgástéren. Így elindultunk ebbe az irányba is, és kaptunk is két teqball asztalt felajánlásként, ám az összegyűjtött keret a pályák kialakítását már nem fedezte. Ezekre a pályákra és a csíkcsomortáni iskolai játszótér elemei alá szeretnénk gumiszőnyeget vásárolni, valamint sporteszközöket biztosítani a három tagiskola diákjai számára: teqball, foci- és kosárlabdákat, tollaslabda-felszerelést és a csíkcsomortáni udvarra mozgatható focikapukat szeretnénk beszerezni.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
465 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Fülöp Tímea ?
50 lej fizetve
Dobos Diána
5 lej fizetve
Mignon Márton
5 lej fizetve
Angyalszem Aranka
10 lej fizetve
Brownie Barbi
10 lej fizetve
Diplomata Dénes
10 lej fizetve
Isler Izabella
10 lej fizetve
Madártej Matild
10 lej fizetve
Krémes Károly
10 lej fizetve
Linzer Lajos
10 lej fizetve
Lúdláb Ludmilla
10 lej fizetve
Soós Zoltán
50 lej fizetve
Renata Rafain
50 lej fizetve
Zsuzsánna Rafain
50 lej fizetve
Lőrincz Levente
50 lej fizetve
Buzás Tibor
50 lej fizetve
Bákai Gabriella
50 lej fizetve
Osváth Kata
25 lej fizetve