Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
375 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
375 lej

Nagyköveti motiváció

Szélyes Botond vagyok, szentegyházi lakos. Már rég, hogy a sport a mindennapjaim részét képezi, és úgy gondolom, hogy a Fuss neki egy nagyszerű alkalom arra, hogy közösen valami hasznosat alkossunk. Tavaly is részt vettem, ami feledhetetlen élményként maradt meg, így idén is motiváltan állok a rajtvonal mögé. Jelenlétemmel a szentegyházi rock sulit támogatom, hiszen szerencsém volt egy félévet velük zenélni, ami szintén kedves emlék számomra. Hajrá, mindenki!

A képviselt projekt célja

A Szentegyházi Amatőr Zenészek Egyesületén belül zajlik a Szentegyházi Rocksuli elnevezésű könnyűzenei program, közösségi zeneoktatás. Célja, hogy újra élessze a könnyűzene oktatását a térségben, közösségformáló teret biztosítson a szabadidő hasznos eltöltésére. A program hangszeres- ill. ének tanulásra ad lehetőséget, egyéni és zenekari formában. A gyerekeknek a félévek során lehetőségük van zenekarban, színpadon játszani, tapasztalatot szerezni az előadóművészetben, ugyanakkor előadó estet, workshopokat is szervezünk, amelyeken nemcsak rocksulisok vehetnek részt. A tevékenység lebonyolításához három zenetermet sikerült valamennyire felszerelni. Minden évben sikerült picit előre lépni, segíteni, jobbá tenni a körülményeket. Idén az Egyesület ennek a projektnek a segítségével szeretne a szükséges didaktikai eszközök, főleg hangszerek beszerzéséhez hozzájárulni (gitár, basszusgitár).
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
325 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
András Zsolt
15 lej fizetve
Oltean Éva
50 lej fizetve
Csonta Ildikó
20 lej fizetve
Péter Tamás
50 lej fizetve
Fülei Éva
100 lej fizetve
Lázár Edith
50 lej fizetve
Szőcs Milán ?
20 lej fizetve
Szélyes Matild ?
50 lej fizetésre vár
Szélyes Boróka ?
20 lej fizetve