Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
-
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
-

Nagyköveti motiváció

A ROLE nagykövetének lenni megtiszteltetés. A zenekarnak a magyar kultúra iránti elkötelezettsége példa számomra. Kárpát-medencei és azon kívüli koncertjeik feledhetetlen élményt nyújtanak. Ezért szállok nyeregbe és kérlek benneteket, hogy támogassátok rajtam keresztül a ROLE zenekart, akár kilométereim szerint, akár egyéni felajánlással.

A képviselt projekt célja

Az Agora alapítvány 29 éves, a Role zenekar pedig 38 éves tapasztalattal rendelkezik az igényességet, helyi hagyományainkat, zenei és más kulturális értékeinket zászlajukra tűző kulturális rendezvények, projektek szervezésében, megvalósításában. Már hagyományszámba megy a helyi dalkincsünket, értékeinket felsorakoztató, az idők próbáját rég kiállt, sok száz éves Kájoni János féle dallamokra szövegekre, valamint népi hagyományainkra, és a Role vers-dalaira épülő karácsonyi koncert valamelyik templomunkban, ahol együtt élheti meg e dalok szárnyán emelkedve a karácsony igazi szellemét minden korosztály. És mivel gyönyörűek az ide kapcsolódó tapasztalataink, és a karácsonyi rohanás során az utóbbi időkben pontosan ez a hangulat hiányzik, úgy éreztük, hogy itt az ideje rögzíteni e dalokat, hogy eljuthassanak az otthonokba is. A hangfelvételeket a Blága Anikó negyedik osztályos, művészetis diákjai teszik teljessé. Kérjük támogassák projektünket!
50 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
-
Teljes támogatások összege