Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
775 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
775 lej

Nagyköveti motiváció

Eddig kétszer voltam gitártáborban, először résztvevőként, másodszor pedig szervezőként. Azért vállalom, mert ez a tábor egy irtó jó nyári program. Rengeteg közös játék szokott lenni, mindig jó a hangulat, sokat lehet tanulni az oktatóktól. A lelki programok pedig segítettek közelebb kerülni Istenhez és önmagamhoz is. Szeretném, ha mindenkinek elérhetővé tudnánk tenni a táborban való részvételt.

A képviselt projekt célja

A gitároktatás terén a résztvevők képzése tudásuknak megfelelő szinten, kiscsoportos műhelymunkák keretében zajlik. A műhelyek különböző technikák és alapismeretek elsajátítását célozzák, például pengetések, ritmusgyakorlatok, akkordok, akkorddíszítések, zeneelmélet. A kezdők számára a pontos alapok lefektetése és gitározás örömeinek a megismertetése a cél, mindezt természetesen új dalok megtanulásán keresztül. A tábor 5 napja alatt a gitároktatáson túl a kikapcsolódás, a szórakozás is nagy hangsúlyt kap. Ezt segítik a közösséget kovácsoló játékok, workshopok, illetve a tábor helyszínéül szolgáló Boldog Özséb Ifjúsági Ház természetközeli környezete. Mindemellett különböző lelki programok által szeretnénk lehetőséget adni a résztvevőknek arra, hogy növekedhessenek a keresztény hitben, ami a mi közösségünk alappillére is. Az idén 10. születésnapját ünneplő tábor szervezői a Psallite Együttes tagjai, középiskolás, egyetemista fiatalok, tapasztalt gitároktatókkal kiegészülve.
4 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
775 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Lőrentz Anna Mária
100 lej fizetve
Helyszíni adomány
180 lej fizetve
Schmidt Zsófia
80 lej fizetve
Zsuzsa Fejér
50 lej fizetve
Lőrinczi-Mátéfi Tünde
50 lej fizetve
M Enikő
30 lej fizetve
Les Júlia
75 lej fizetve
Keresztes-Biro Emese
20 lej fizetve
Egyed-Eross Anita ?
20 lej fizetve
Demeter Melinda
10 lej fizetve
Tóth Vanda
50 lej fizetve
Tamás Zsuzsánna
20 lej fizetve
Kovacs Emoke
20 lej fizetve
Biró Mónika
20 lej fizetve
Bagossy ENIKÓ
50 lej fizetve