
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
527 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
527 lej
Nagyköveti motiváció
Nőként, anyaként, képzőművészként, tanárként és kézművesként nagyon fontos számomra a mentálhigiéné. Ahhoz, hogy helyt tudjak állni a mindennapok kihívásainak, úgy érzem a mentális egészségünk az alapja annak, hogy egy egészséges társadalomban, közösségben, családban hatékonyan és minél kiegyensúlyozottabban együttműködhessünk. Szívügyemnek tartom a Lélek-Műhelyt, őket támogatom, így ennek neki futok, vagyis inkább neki biciklizek!
A képviselt projekt célja
Idén immár másodízben szeretnénk megszervezni a csíki pszichó-fesztivált, a PszichószerEdát, ráfeleleve arra az igényre, amely a tavalyi sikeres programsorozat nyomán mind a szervezőkben, mind a résztvevőkben megfogalmazódott, illetve amelyet az immár három éve, havi rendszerességgel jelentkező Pszichoszerda rendezvényünkön tapasztalunk. Talán soha nem mutatkozott a történelem során akkora igény a pszichoedukációra, a saját működésmódunk megismerésére, a lelki munkára, mint napjainkban, egyre többen ismerik fel ennek szükségességét a mindennapok kihívásaival való megküzdésben, a kiegyensúlyozott, egészséges mindennapok megélésében. Bővítve a tavalyi programot, idén kamasz-szekciót is tervezünk: előadások, műhelymunkák keretében vesszük górcső alá ennek a korosztálynak illetve családjaiknak jellegzetes problémáit.
10 km
Vállalt teljesítmény
7.5 km
Teljesített táv
527 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Melinda Mézes
|
20 lej | fizetve | |
Nagy Csilla
?
|
30 lej | fizetve | |
Biró Éva
|
20 lej | fizetve | |
Tiboldi Bea
|
17 lej | fizetve | |
Balázs Erika
|
20 lej | fizetve | |
Gal Andrea
|
100 lej | fizetve | |
Miklós Rita
|
20 lej | fizetve | |
András Zsuzsanna
?
|
100 lej | fizetve | |
Antal Zsuzsa
|
30 lej | fizetve | |
Isvan Racz Csilla
|
100 lej | fizetve | |
Holló Bence
|
10 lej | fizetve | |
Zita Árva
?
|
10 lej | fizetve | |
Biro Sándor
|
40 lej | fizetve | |
Albert Csilla
|
10 lej | fizetve |