Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
100 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
100 lej

Nagyköveti motiváció

Számomra a jazz a szabadság, a játékosság és a mély érzelmek nyelve. Olyan zenei világ, ahol a pillanat szülte improvizációkban ott van az emberi kreativitás legőszintébb formája. A jazzben mindig van valami kiszámíthatatlan, ami élővé, izgalmassá és megismételhetetlenné teszi – pont, mint az élet. Emellett a jazz közösségi műfaj: párbeszéd zenészek között, és kapcsolat a közönséggel. Ez a nyitottság, egymásra figyelés és együtt rezdülés az, ami engem is inspirál. Ezért érzem fontosnak, hogy támogassam mindazokat, akik ezt a zenei világot életben tartják és elérhetővé teszik mások számára is.

A képviselt projekt célja

Idén 15 éves lesz a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, rövid nevén Csíki Jazz 2025, amely alkalmából ünnepi programokkal is készülünk, valamint még több gyermek és ifjúsági programmal, a fesztivál kísérő programjaiként. Ide tartoznak többek között: gyerekprogramok, kézműves foglalkozások és a tavalyi évben indított Tehetség-Mutató, melyen csíkszeredai ifjú tehetségek lépnek fel. Ezeket a programokat már egy hónappal a fesztivál előtt elindítjuk, és a fesztivál ideje alatt is folytatódnak, hogy minél jobban bevonjuk a gyerekeket és fiatalokat a jazzfesztivál világába. Célunk, hogy a zene erejével közösségi élményt nyújtsunk számukra!
30 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
100 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Hubbes László Attila ?
50 lej fizetve
Benko Zsuzsanna
50 lej fizetve