
Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
950 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
950 lej
Nagyköveti motiváció
Tavaly még csak elmegyógyászként, idén már anyukaként is fontosnak tartom gyermekeink és saját lelki egészségünk megőrzését és fejlődését, ezért egy olyan programot szeretnék támogatni, amely mindezekhez hozzájárul. Ne fussunk meg - ezért én Neki futok!
A képviselt projekt célja
Idén immár másodízben szeretnénk megszervezni a csíki pszichó-fesztivált, a PszichószerEdát, ráfeleleve arra az igényre, amely a tavalyi sikeres programsorozat nyomán mind a szervezőkben, mind a résztvevőkben megfogalmazódott, illetve amelyet az immár három éve, havi rendszerességgel jelentkező Pszichoszerda rendezvényünkön tapasztalunk. Talán soha nem mutatkozott a történelem során akkora igény a pszichoedukációra, a saját működésmódunk megismerésére, a lelki munkára, mint napjainkban, egyre többen ismerik fel ennek szükségességét a mindennapok kihívásaival való megküzdésben, a kiegyensúlyozott, egészséges mindennapok megélésében. Bővítve a tavalyi programot, idén kamasz-szekciót is tervezünk: előadások, műhelymunkák keretében vesszük górcső alá ennek a korosztálynak illetve családjaiknak jellegzetes problémáit.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
900 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Moldovan Anna és Csaba
|
200 lej | fizetve | |
Domokos Lajos Csaba
|
100 lej | fizetve | |
Anonymus .
|
100 lej | fizetve | |
Kovács Réka
|
50 lej | fizetve | |
Ferencz Terezia Kinga
?
|
50 lej | fizetésre vár | |
Kovács Ibolya
|
50 lej | fizetve | |
Katai Helga Somay
|
50 lej | fizetve | |
Bara Tünde
|
50 lej | fizetve | |
ORSOLYA GYORFY
?
|
50 lej | fizetve | |
Fekete Zsófia
|
50 lej | fizetve | |
Fiko Norbert
|
100 lej | fizetve | |
Rita Nagy-Hajnal
?
|
100 lej | fizetve |