Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
285 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
285 lej

Nagyköveti motiváció

Az 1080 km, amit Matyi tavalyra tervezett, az idén is elmarad, de egy 10 km-t letekerünk idén a Yuppi Camp-ért. A Yuppi Camp több, mint egy tábor – ez egy hely, ahol az élmények gyógyítanak és megerősítenek. Íjászat, lovaglás, kézműves foglalkozások, és önkéntesek, akik azért vannak ott, hogy a gyerekek újra mosolyogjanak, a családok pedig újra kapcsolódjanak. Támogassuk a gyerekeket és szüleiket abban, hogy újra felfedezzék azt az erőt, ami bennük van – külön-külön és együtt is.

A képviselt projekt célja

A Yuppi Camp több mint nyaralás. Ingyenes táborainkban az élményterápia módszerével dolgozunk, amely az izgalmas tevékenységeken keresztül gyógyító és megerősitő hatást törekszik elérni. A tábor a családok számára augusztus 25-28 között zajlik. Erre a 3 napra szabadtéri (kihívás, íjászat, lovaglás,) és beltéri (kézműves, környezetismeret, színház) foglalkozásokkal készülünk, amelyekben a gyerekek, testvérpárok, szülők érdekes és szórakoztató dolgokat fedezhetnek fel. Felkészített önkéntesek segítik a gyermekeket, hogy eltávolodjanak a mindennapi élet küzdelmeitől, és ne a betegségre koncentráljanak, hanem egymáshoz (újra)kapcsolódjanak, újra felfedezzék önmagukat és megosszák tapasztalataikat. Segítünk a gyermekeknek, ugyanakkor a családoknak abban, hogy megtalálják egyéni és közös erőforrásaikat a betegséggel való küzdelemhez. Összehozzuk a hasonló helyzetben lévő és hasonló problémákkal küzdő családokat, akik találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek és támogathatják egymást.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
285 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Forró Erős Gyöngyi
30 lej fizetve
Deaky Betti
50 lej fizetve
Simo Reka
50 lej fizetve
Rákossy Bocskor Brigitta
30 lej fizetve
A EK ?
50 lej fizetve
László Beáta
25 lej fizetve
Nagy Alpár
50 lej fizetve