
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
250 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
250 lej
Nagyköveti motiváció
A játék nem játék – a játék a gyerekek munkája, tanulása, fejlődése.”
– Maria Montessori -
Ez a mondat tökéletesen megfogalmazza, miért érezzük fontosnak, hogy idén nagykövetként csatlakozzunk a „Fuss Neki” kezdeményezéshez. A célunk, hogy a gyermekek számára olyan helyeket hozzunk létre, ahol biztonságban, örömmel játszhatnak és sportolhatnak – valójában tanulhatnak az életről, önmagukról és egymásról.
Hiszünk abban, hogy a közösség erejével valós változást tudunk elérni. Minden kis hozzájárulás számít, és együtt egy élhetőbb, színesebb világot építhetünk a gyerekeinknek.
Köszönjük, ha te is mellénk állsz ebben a küldetésben!
A képviselt projekt célja
2024-ben iskolánk egyesülete először indult a Fuss Neki-n. Célunk az volt, hogy a csíkdelnei alsótagozatosok számára játszóteret alakíthassunk ki az addig üres udvaron közösségi összefogással. A sikeres kampány után közösségi tervezéssel, a gyerekek bevonásával töltöttük meg a teret képzeletben játékokkal, és hamar kiderült, hogy a sport kiemelt szerepet kap az így megálmodott játszótéren, mozgástéren. Így elindultunk ebbe az irányba is, és kaptunk is két teqball asztalt felajánlásként, ám az összegyűjtött keret a pályák kialakítását már nem fedezte. Ezekre a pályákra és a csíkcsomortáni iskolai játszótér elemei alá szeretnénk gumiszőnyeget vásárolni, valamint sporteszközöket biztosítani a három tagiskola diákjai számára: teqball, foci- és kosárlabdákat, tollaslabda-felszerelést és a csíkcsomortáni udvarra mozgatható focikapukat szeretnénk beszerezni.
20 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
150 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Laszlo Eva
|
100 lej | fizetésre vár | |
Soós Zoltán
|
50 lej | fizetve | |
Csiszer Imola
|
100 lej | fizetve |