Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
180 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
180 lej

Nagyköveti motiváció

Azért hogy fejleszük a községünket és együtt dolgozhatunk a csapattal. Mert jot tenni jó.

A képviselt projekt célja

2024-ben iskolánk egyesülete először indult a Fuss Neki-n. Célunk az volt, hogy a csíkdelnei alsótagozatosok számára játszóteret alakíthassunk ki az addig üres udvaron közösségi összefogással. A sikeres kampány után közösségi tervezéssel, a gyerekek bevonásával töltöttük meg a teret képzeletben játékokkal, és hamar kiderült, hogy a sport kiemelt szerepet kap az így megálmodott játszótéren, mozgástéren. Így elindultunk ebbe az irányba is, és kaptunk is két teqball asztalt felajánlásként, ám az összegyűjtött keret a pályák kialakítását már nem fedezte. Ezekre a pályákra és a csíkcsomortáni iskolai játszótér elemei alá szeretnénk gumiszőnyeget vásárolni, valamint sporteszközöket biztosítani a három tagiskola diákjai számára: teqball, foci- és kosárlabdákat, tollaslabda-felszerelést és a csíkcsomortáni udvarra mozgatható focikapukat szeretnénk beszerezni.
6 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
180 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Süti Virág
5 lej fizetve
Süti Daria
5 lej fizetve
Süti Árpád
15 lej fizetve
Süti Balázs
15 lej fizetve
Süti Alpár
15 lej fizetve
Süti Szilárd
15 lej fizetve
Süti Ákos
15 lej fizetve
Süti Gergő
15 lej fizetve
Süti Tihamér
15 lej fizetve
Süti Magdolna
15 lej fizetve
Soós Zoltán
50 lej fizetve