
Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
1422 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1422 lej
Nagyköveti motiváció
Hiszek a Lélek-Műhely küldetésében, tudom, hogy hiánypótló, amit csinál és jól csinálja és számomra öröm, hogy tagja lehetek a csapatának és ily módon is támogatom.
A képviselt projekt célja
Idén immár másodízben szeretnénk megszervezni a csíki pszichó-fesztivált, a PszichószerEdát, ráfeleleve arra az igényre, amely a tavalyi sikeres programsorozat nyomán mind a szervezőkben, mind a résztvevőkben megfogalmazódott, illetve amelyet az immár három éve, havi rendszerességgel jelentkező Pszichoszerda rendezvényünkön tapasztalunk. Talán soha nem mutatkozott a történelem során akkora igény a pszichoedukációra, a saját működésmódunk megismerésére, a lelki munkára, mint napjainkban, egyre többen ismerik fel ennek szükségességét a mindennapok kihívásaival való megküzdésben, a kiegyensúlyozott, egészséges mindennapok megélésében. Bővítve a tavalyi programot, idén kamasz-szekciót is tervezünk: előadások, műhelymunkák keretében vesszük górcső alá ennek a korosztálynak illetve családjaiknak jellegzetes problémáit.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
1 422 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Daniel Kata
|
50 lej | fizetve | |
János Ágnes
|
50 lej | fizetve | |
Andrea Szentmihaly
|
100 lej | fizetve | |
Pál Zsófia
|
40 lej | fizetve | |
Tunde Abraham
|
25 lej | fizetve | |
Kocsis István
|
50 lej | fizetve | |
Bors Melinda
|
30 lej | fizetve | |
Palffy Elvira
|
100 lej | fizetve | |
Sólyom Andrea
|
25 lej | fizetve | |
Kedves Maria
|
50 lej | fizetve | |
Peter Laura
?
|
25 lej | fizetve | |
Ágoston Boglárka
|
57 lej | fizetve | |
Ottilia György
|
20 lej | fizetve | |
Demeter Ferenc
?
|
300 lej | fizetve | |
Kedves Hanga
?
|
250 lej | fizetve | |
Kedves Hanga
?
|
125 lej | fizetve | |
Szüszer-Nagy Mónika
|
25 lej | fizetve | |
Zsófia Reti
?
|
50 lej | fizetve | |
ANDREA NAGY
|
50 lej | fizetve |