
Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
1340 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1340 lej
Nagyköveti motiváció
Munkám során sok emberrel beszélgetek. Interjúimat, riportjaimat többen is láthatták, láthatják. Év elején elveszítettem egyik legfontosabb barátnőmet és leghűségesebb nézőmet, aki mindig építő kritikával illette munkámat. Az ő emlékére - először életemben - vállalom ezt a feladatot, számára fontos volt a Mária Út Egyesület tevékenysége. Zsófiért.
A képviselt projekt célja
A „Máriától Máriáig” projekt célja a Mária út Máriapócs és Csíksomlyó közötti szakaszának teljes kijelölésé, amely két fontos Mária-kegyhelyet köt össze Magyarországon és Erdélyben. Ezen az úton a zarándokok nemcsak fizikai, hanem lelki utazást is megélhetnek, miközben kapcsolatba lépnek a hagyományokkal, kultúrával és vallási örökséggel. A program révén lehetőség nyílik a jelzések felújítására, kiegészítésére, annak érdekében, hogy a zarándokok könnyebben és biztonságosabban járhassák az útvonalat, ugyanakkor az út menti közösségek számára is elősegíti a turizmus és a vallási élet fejlődését. Ezzel a kezdeményezéssel szeretnénk megerősíteni a közösségi összetartozást és a zarándoklat szellemiségét, több száz önkéntes bevonásával, miközben tiszteletben tartjuk a két hely történelmi és vallási jelentőségét. A Máriapócs és Csíksomlyó közötti Mária útszakasz nemcsak a zarándokok, hanem minden érdeklődő számára egy egyedi, értékes, népeket, kultúrákat és vallásokat összekötő élményt nyújt.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
1 190 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Zoltan Kacso
|
50 lej | fizetve | |
Vásárhelyi Boglárka
|
50 lej | fizetve | |
Köllő Enikő
?
|
50 lej | fizetésre vár | |
Kitty Lazar
|
25 lej | fizetve | |
Toth Lidia
|
100 lej | fizetve | |
Gergely Eniko
|
50 lej | fizetve | |
Condrat Gyöngyvér
?
|
40 lej | fizetve | |
Schneider Tibor
?
|
100 lej | fizetésre vár | |
Bács Béla János
|
25 lej | fizetve | |
Drócsa László
?
|
150 lej | fizetve | |
Pap Elisabeta
?
|
100 lej | fizetve | |
Tulvan Ghizela Veronica
?
|
500 lej | fizetve | |
MIKLOS LEVENTE
|
100 lej | fizetve |