Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
480 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
480 lej

Nagyköveti motiváció

A hivatásom során főleg természetvédelemmel és környezeti neveléssel foglalkozok, ezt szeretném itt is népszerűsíteni. Hiszem, hogy az élhető jövőt a most tudjuk oktatással megalapozni, ezért mindenhol, családban, iskolában és civil életben állandóan kell dolgoznunk. Ehhez kérem a ti segítségeteket. Köszönöm!

A képviselt projekt célja

Az elmúlt négy évben Tusnádfürdőn jelentősen csökkentek az ember-medve konfliktusok, amelyben kulcsszerepe volt az oktatásnak - a TusnadEcoBearCave látogatóteremnek, valamint a tematikus fesztiváloknak, konferenciáknak és egyéb eseményeknek. Most létrehozzuk Székelyföld első vándor látogatótermét, a TusnadEcoBear MobilCave-et, amely a következő tanév első félévében 15 iskolába, legalább 600 gyerekhez jut el a régióban. Interaktív elemekkel - megfogható tárgyakkal, játékos eszközökkel - tesszük testközelivé a tanulást. Célunk, hogy a gyerekek megértsék a medvék szerepét a természetben, és elsajátítsák a fenntartható, konfliktusmentes együttélés alapjait. Mivel sok gyermek számára a látogatóközpontok nem elérhetők, mi házhoz visszük az élményt! Programunk három nyelven (magyarul, románul és angolul) lesz elérhető, és beilleszthető a Zöld hét és az Iskola másként tematikus hetekbe is. Támogasd a projektet, és segíts, hogy minél több gyermek közelebb kerülhessen a természethez!
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
480 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Zsuzsa Hegyi
50 lej fizetve
Bogdan Maris
50 lej fizetve
Becze Istvá
50 lej fizetve
S.Pohl Julia
50 lej fizetve
Csoma Szende
50 lej fizetve
Bereczki Reymont
80 lej fizetve
Radu Ionel
50 lej fizetve
Ábrahám Csaba
50 lej fizetve
Demeter Gyongyi
50 lej fizetve