Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
490 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
490 lej

Nagyköveti motiváció

Mi hiszünk abban, hogy minden gyermeknek joga van játszani, sportolni, szabadon felfedezni a világot és örömmel megélni a gyerekkorát. Célunk, hogy még barátságosabb, biztonságosabb környezetben játszhassanak a "Márton Ferenc" Általános Iskola diákjai. Köszönjük, ha támogatsz:)

A képviselt projekt célja

2024-ben iskolánk egyesülete először indult a Fuss Neki-n. Célunk az volt, hogy a csíkdelnei alsótagozatosok számára játszóteret alakíthassunk ki az addig üres udvaron közösségi összefogással. A sikeres kampány után közösségi tervezéssel, a gyerekek bevonásával töltöttük meg a teret képzeletben játékokkal, és hamar kiderült, hogy a sport kiemelt szerepet kap az így megálmodott játszótéren, mozgástéren. Így elindultunk ebbe az irányba is, és kaptunk is két teqball asztalt felajánlásként, ám az összegyűjtött keret a pályák kialakítását már nem fedezte. Ezekre a pályákra és a csíkcsomortáni iskolai játszótér elemei alá szeretnénk gumiszőnyeget vásárolni, valamint sporteszközöket biztosítani a három tagiskola diákjai számára: teqball, foci- és kosárlabdákat, tollaslabda-felszerelést és a csíkcsomortáni udvarra mozgatható focikapukat szeretnénk beszerezni.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
470 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Kelemen Erzsébet ?
50 lej fizetve
Pizza Popeye
5 lej fizetve
Pizza Pandúr
5 lej fizetve
Pizza Pindúr
5 lej fizetve
Pizza Piri
5 lej fizetve
Pizza Picur
5 lej fizetve
Pizza Petúnia
5 lej fizetve
Pizza Petra
5 lej fizetve
Pizza Panni
5 lej fizetve
Pizza Pandóra
5 lej fizetve
Pizza Paulina
5 lej fizetve
Pizza Paula
5 lej fizetve
Pizza Pálma
5 lej fizetve
Pizza Pamela
5 lej fizetve
Pizza Patrícia
5 lej fizetve
Pizza Pongrác
5 lej fizetve
Pizza Petronella
5 lej fizetve
Pizza Plútó
5 lej fizetve
Pizza Pierre
5 lej fizetve
Pizza Platón
5 lej fizetve
Pizza Paszkál
5 lej fizetve
Pizza Patrik
5 lej fizetve
Pizza Piroska
5 lej fizetve
Pizza Panna
5 lej fizetve
Pizza Pál
5 lej fizetve
Pizza Péter
5 lej fizetve
Petres Enikő Csodaékszereiből
50 lej fizetve
GAL Katalin
50 lej fizetve
Gál Tünde
25 lej fizetve
Soós Zoltán
50 lej fizetve
Gál Mária ?
50 lej fizetve
Márton Barnabás ?
50 lej fizetve
Gál Sándor
20 lej fizetve
Salló-Gál Kinga ?
20 lej fizetésre vár