Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
3131 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
3131 lej

Nagyköveti motiváció

Újra NekiFut a Lélek-Műhely Egyesület kedvenc apa-lánya párosa. Fut… akarjuk mondani, sétál, ugyanis vannak dolgok, amelyek nem változnak, így mi továbbra sem rohanunk, hacsak a medve nem kerget. Tavaly nem csak a Fuss Neki volt számunkra óriási élmény, hanem a PszichószerEda is, amelynek létrejöttét támogattuk. Idén még több izgalmas programmal készülnek a szervezők, mi pedig kapva kapunk az alkalmon, hogy ki ne maradjunk belőle. Idén is önmagunkért, egymásért és másokért állunk bele a táncba, kitűzött célunk pedig változatlan: felhívni a figyelmet a mentális egészség fontosságára.

A képviselt projekt célja

Idén immár másodízben szeretnénk megszervezni a csíki pszichó-fesztivált, a PszichószerEdát, ráfeleleve arra az igényre, amely a tavalyi sikeres programsorozat nyomán mind a szervezőkben, mind a résztvevőkben megfogalmazódott, illetve amelyet az immár három éve, havi rendszerességgel jelentkező Pszichoszerda rendezvényünkön tapasztalunk. Talán soha nem mutatkozott a történelem során akkora igény a pszichoedukációra, a saját működésmódunk megismerésére, a lelki munkára, mint napjainkban, egyre többen ismerik fel ennek szükségességét a mindennapok kihívásaival való megküzdésben, a kiegyensúlyozott, egészséges mindennapok megélésében. Bővítve a tavalyi programot, idén kamasz-szekciót is tervezünk: előadások, műhelymunkák keretében vesszük górcső alá ennek a korosztálynak illetve családjaiknak jellegzetes problémáit.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
3 131 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Balázs Zoltán
30 lej fizetve
Kurko Csilla
50 lej fizetve
Tosa Niki
200 lej fizetve
Forró Fanni
30 lej fizetve
Névtelen
101 lej fizetve
Szilágyi Emese
60 lej fizetve
Dávid Adrienn
30 lej fizetve
Rita Biro ?
50 lej fizetve
Both Elvira
10 lej fizetve
Balázs Bécsi Emese
100 lej fizetve
Szabo Anita Szabo
20 lej fizetve
Kurkó Ceci
30 lej fizetve
Balint Marta ?
30 lej fizetve
Török Kata
30 lej fizetve
Kovacs-Szecsi Henrieta
30 lej fizetve
Bálint Sándor
50 lej fizetve
Palikó Barna
30 lej fizetve
Beata Barto
30 lej fizetve
Fekete Beata ?
20 lej fizetve
Páll Orsolya
20 lej fizetve
Gerdi Forró
30 lej fizetve
Csaba Varga ?
30 lej fizetve
Antal Emil
30 lej fizetve
Török Imre ?
50 lej fizetve
Bartalis Csongor
100 lej fizetve
Miklós Csilla
30 lej fizetve
Pál Rebeka
30 lej fizetve
Miklós Rita
20 lej fizetve
Sánta Judit
15 lej fizetve
Imola Székely Csilla
100 lej fizetve
Adorján Teréz ?
20 lej fizetve
Fekete Beata
25 lej fizetve
Orban Csilla
100 lej fizetve
Haáz Margaréta
80 lej fizetve
Forró-Erős Ákos
100 lej fizetve
Prezsmer Erika
20 lej fizetve
Bartalis Réka
100 lej fizetve
Veress Beáta
50 lej fizetve
Simo Zsuzsa
200 lej fizetve
Balint Erika ?
100 lej fizetve
Balázs-Bécsi István
250 lej fizetve
Nagy Tibor ?
100 lej fizetve
Dávid Gabriella
200 lej fizetve
Gebe Zoltán ?
200 lej fizetve
Rita Nagy-Hajnal ?
100 lej fizetve
Forró Erős Gyöngyi
100 lej fizetve