
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
145 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
145 lej
Nagyköveti motiváció
"Miért fontos az embereknek a sport? Mert történeteket mesél. (Fredrik Backman)"
Hálásak vagyunk érte, hogy a tavalyi sikeres szereplésünk után most ismét indulhatunk a Fuss NEKI!-ben, sőt, részben a tavalyi kampány MIATT indulunk újra, hisz a kedves támogatók és diákjaink lelkes tervezőmunkája miatt a játszóterünk, amit eredetileg elképzeltünk, még sokkal szebb és változatosabb lesz, mint gondoltuk. Az új álmok és tervek nem fértek mind bele a tavalyi költségvetésbe, de hisszük, hogy az Önök segítségével, a Ti segítségetekkel még tovább juthatunk, és a gyermekek nem csak játszani tudnak majd az udvaron, de új sportokat is kipróbálhatnak, és lehetőségük is lesz a szünetekben azokat gyakorolni.
A képviselt projekt célja
2024-ben iskolánk egyesülete először indult a Fuss Neki-n. Célunk az volt, hogy a csíkdelnei alsótagozatosok számára játszóteret alakíthassunk ki az addig üres udvaron közösségi összefogással. A sikeres kampány után közösségi tervezéssel, a gyerekek bevonásával töltöttük meg a teret képzeletben játékokkal, és hamar kiderült, hogy a sport kiemelt szerepet kap az így megálmodott játszótéren, mozgástéren. Így elindultunk ebbe az irányba is, és kaptunk is két teqball asztalt felajánlásként, ám az összegyűjtött keret a pályák kialakítását már nem fedezte. Ezekre a pályákra és a csíkcsomortáni iskolai játszótér elemei alá szeretnénk gumiszőnyeget vásárolni, valamint sporteszközöket biztosítani a három tagiskola diákjai számára: teqball, foci- és kosárlabdákat, tollaslabda-felszerelést és a csíkcsomortáni udvarra mozgatható focikapukat szeretnénk beszerezni.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
145 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Gál Tünde
|
25 lej | fizetve | |
Soós Zoltán
|
50 lej | fizetve | |
X Y
|
50 lej | fizetve | |
Kis (Gyárfás) Zsuzsánna
|
20 lej | fizetve |