Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
120 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
120 lej

Nagyköveti motiváció

Amikor az első gitártáboromba készültem résztvevőként, nagyon izgatott voltam, hogy milyen is lesz majd, de végül élménydús emlékekkel tértem haza. Ezután eldöntöttem, hogy a gitártábor a nyaram kötelező eleme lesz. Annyira megfogott a Psallite közössége és összetartása, hogy egy évvel ezelőtt csatlakoztam hozzájuk. Azóta én is aktív részese vagyok a Psallitének és a gitártábor szervezésének is. Minden egyes percét nagyon szeretem, mert olyan emberek vesznek körül, akikkel öröm ezt csinálni. Mostanra a Psallite olyan nekem, mint egy nagy család, ahol jókat nevetünk, játszunk, zenélünk, és ahol közösen imádkozunk – akár egymásért is. Ezért is érzem szívügyemnek, hogy az idei Fuss Neki-n a Psallitét, és ezzel együtt az idei 11. Psallite gitártábort is képviseljem mint Nagykövet, hiszen – ahogy már fentebb is említettem – ez a közösség számomra és a szívemben már családdá nőtte ki magát. ♡

A képviselt projekt célja

A táborunk 2025. július 29-augusztus 2. között Szelterszfürdőn kerül megrendezésre. A gitároktatás terén a résztvevők képzése a tudásuknak megfelelő szinten, kiscsoportokban zajlik. A műhelyek különböző technikák és alapismeretek elsajátítását célozzák (pengetések, ritmusgyakorlatok, akkordok, díszítések, zeneelmélet), mindezt új dalok megtanulásán keresztül. A legfontosabb cél igazából a gitározás örömének az átadása és a további fejlődésre való bátorítás. A tábor 5 napja alatt a gitároktatáson túl a kikapcsolódás is nagy hangsúlyt kap. Ezt segítik a közösséget kovácsoló játékok, szabadidős műhelyek. Mindemellett különböző lelki programok által szeretnénk lehetőséget adni a résztvevőknek arra is, hogy növekedhessenek a keresztény hitben, ami a mi közösségünk alappillére is. Az idén 11. alkalommal megszervezett tábort a Psallite Együttes és a K-Egy Egyesület tagjai szervezik, középiskolás, egyetemista fiatalok és fiatal felnőttek, közülük többen tapasztalt zenészek és gitároktatók.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
120 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Zoltan Kis
120 lej fizetve