
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
580 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
580 lej
Nagyköveti motiváció
Kiért, ha nem az Elfiért? Mikor, ha nem május 24.-én? Mivel, ha nem bicóval? Miért, ha nem a gyermekeink mozgásáért, fejlődéséért? Őszintén örülök hogy az idén is nyomhatom a pedált egy szép közösségben, szép célért.
A képviselt projekt célja
A Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ minden nap azon dolgozik, hogy a családi házaiban nevelkedő gyermekek és fiatalok számára biztonságos és támogató környezetet biztosítson, az Elfi Egyesület pedig ebben próbál segítséget nyújtani. A Fuss NEKI! Csík előző programjain összegyűlt adományokból bővítettük a központ zenei eszköztárát, építettünk egy kerti kiülőt, Talentum napok szervezését támogattuk.
Az idén a központ gyógytorna termének eszköztárát szeretnénk bővíteni fizioterápiás géppel, illetve a gyerekek motorikus fejlesztését szolgáló eszközökkel. Ugyanakkor a 10 éves múlttal rendelkező központ udvarának felszereltsége is bővítésre szorul, így szeretnénk kerti bútorzatot beszerezni a családi házak köré és a kerti kiülő alá, szemetes kukákat illetve bicikli tartókat elhelyezni az udvar különböző pontjain, valamint mozgásérzékelő lámpatesteket felszerelni a házak körüli biztonságos közlekedés érdekében. Minden adomány egy lépés a változás felé, hálásak vagyunk érte!
40 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
580 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Marschal Hajnalka
|
40 lej | fizetve | |
Kiskamoni-Szalay Zoltán
?
|
100 lej | fizetve | |
György Enikő
|
100 lej | fizetve | |
Kuna Ibolya
|
50 lej | fizetve | |
Korodi Marika
|
50 lej | fizetve | |
Kopacz Ildikó
|
50 lej | fizetve | |
Elekes Marta
|
150 lej | fizetve | |
Gyongyver Condrat
|
40 lej | fizetve |