
Futó nagykövet
Fix támogatások
415 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
415 lej
Nagyköveti motiváció
Fogorvosként a testi egészséggel dolgozom, futóként pedig tudom, hogy a lélek karbantartása legalább ennyire fontos. Idén én is belépek a nagykövetek sorába és Lélek-Műhely Egyesületért futok, mert hiszek abban, hogy a pszichoedukáció mindannyiunkat érint. Ők azok, akik érthetően, befogadóan, tabuk nélkül beszélnek a lélekről – serdülőknek, felnőtteknek, mindenkinek. Ne fussunk el a lelki egészségünk mellett – fussunk érte! Köszönöm, ha támogatod a kampányomat!
A képviselt projekt célja
Idén immár másodízben szeretnénk megszervezni a csíki pszichó-fesztivált, a PszichószerEdát, ráfeleleve arra az igényre, amely a tavalyi sikeres programsorozat nyomán mind a szervezőkben, mind a résztvevőkben megfogalmazódott, illetve amelyet az immár három éve, havi rendszerességgel jelentkező Pszichoszerda rendezvényünkön tapasztalunk. Talán soha nem mutatkozott a történelem során akkora igény a pszichoedukációra, a saját működésmódunk megismerésére, a lelki munkára, mint napjainkban, egyre többen ismerik fel ennek szükségességét a mindennapok kihívásaival való megküzdésben, a kiegyensúlyozott, egészséges mindennapok megélésében. Bővítve a tavalyi programot, idén kamasz-szekciót is tervezünk: előadások, műhelymunkák keretében vesszük górcső alá ennek a korosztálynak illetve családjaiknak jellegzetes problémáit.
30 km
Vállalt teljesítmény
32.1 km
Teljesített táv
415 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Luka Tímea
|
100 lej | fizetve | |
Zsuzsa Fejér
|
20 lej | fizetve | |
Bálint Emese
|
15 lej | fizetve | |
Tanko Levente
|
100 lej | fizetve | |
Szabó Anna
|
10 lej | fizetve | |
Csonta Ildikó
|
20 lej | fizetve | |
Beata Turoczi
|
30 lej | fizetve | |
Bartha Bálint
|
20 lej | fizetve | |
A Zs
|
100 lej | fizetve |