Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
2833 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
2833 lej

Nagyköveti motiváció

18 éves voltam, amikor a könyvesboltban, egy eldugott polc alján találtam egy kis könyvet. "Kiment a fény a szememből" - írta a borítón és egy idősotthon lakóinak életét, lelkének egy értékes szeletkéjét tárta elém. Ez a mondat kísérte végig az életemet és a hivatásomat, állandó figyelmet fordítva arra, hogy tetteimmel, szavaimmal, egész lényemmel támogassam azt a folyamatot, ami által a fény marad, illetve beköltözik az Ember szemébe. Jelen projektben is ez motivál. Hiszem hogy mindannyian tehetünk azért, hogy vigyázzuk a fényt egymás szemében. „Ez a második otthonom” - vallják sokan, a Riehen Egyesület által több mint 20 éve működtetett Providentia Idősek Nappali Központjában. A nappali foglalkoztató mellett a jövőben egy kis létszámú idősotthon létrehozását tervezzük, hogy azoknak is biztos, biztonságos környezetet nyújthassunk, akik már nem tudják önállóan fenntartani magukat. A Fuss NEKI! 2025 keretében a kivitelezési tervek elkészítésére keresünk támogatókat. Kérlek támogasd a projektet!

A képviselt projekt célja

Szeretné, ha egy kis létszámú, családias hangulatú idősotthonban találná szerettei számára a biztonságot? Szeretné, ha Csíkszeredában, otthonához közel tudhatná idős szüleit, hogyha ők szakemberek gondozására szorulnak? Ön is úgy gondolja, hogy egy ilyen létesítmény hiánypótló lenne Hargita megye központjában? Mi is így gondoljuk, és szeretnénk megvalósítani. Szükség van idősotthonra, azonban ennek első lépése a kivitelezési tervek elkészítése. Ezek nélkül pályázni sem lehet, tehát a további pénzalapok megteremtésének alapfeltétele a dokumentáció elkészítése. Minden adomány közelebb visz minket ahhoz, hogy egy gondoskodó, biztonságos környezetet teremtsünk azoknak, akik egy életen át értünk dolgoztak. Ha fontos az Ön számára, hogy az idősek méltó körülmények között élhessenek, kérjük támogassa a projektet!
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
2 783 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Burján Magdolna
10 lej fizetve
Albert Lajos
5 lej fizetve
Albert Lajos
10 lej fizetve
Albert Lajos
10 lej fizetve
Cs M
4 lej fizetve
X Y
4 lej fizetve
KEDVES ZSUZSANNA
25 lej fizetve
Kacsó Edith
50 lej fizetve
Borbáth László
10 lej fizetve
Lázár Levente ?
20 lej fizetve
Dr. Bedő Adél
200 lej fizetve
Bencze Szabolcs ?
20 lej fizetve
Engelhardt Pál
50 lej fizetve
Bács Béla János
25 lej fizetve
Mathe Melinda ?
100 lej fizetve
Moldovan Zsolt
20 lej fizetve
Aci Izabella ?
500 lej fizetve
Simó Judith
100 lej fizetve
Peltzer Szilvia ?
200 lej fizetve
Tódor Csilla
50 lej fizetve
Bors Béla
50 lej fizetve
Kopacz Ildikó
30 lej fizetve
Reinfried Hannelore
500 lej fizetve
Ibolya Pănescu ?
50 lej fizetve
Terez Albert ?
150 lej fizetve
Márta Baliga-Kovács ?
50 lej fizetve
Balázs -Penksza Judit
50 lej fizetve
Gálfi Terézia ?
50 lej fizetve
Elekes Zoltán
50 lej fizetve
Bojte Sandor
50.00 lej fizetésre vár
Borbáth László ?
10 lej fizetve
Emese Petres
20 lej fizetve
Liche Carmen ?
50 lej fizetve
Kitty Lazar
35 lej fizetve
Marton Maria
100 lej fizetve
Tódor Mária
30.00 lej fizetve
Andrea Bors
100 lej fizetve
János Beáta
20 lej fizetve
Szabo Eniko
25 lej fizetve