
Futó nagykövet
Fix támogatások
355 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
355 lej
Nagyköveti motiváció
A Psallite közösségét mindig is a szívemben hordozom. Felemeljük egymást, dicsőítjük a Jóistent zenénkkel, a szolgálatunkban. Ezek mellett egy olyan közösség, ami a fiataloknak igazi értékrendet mutat a mai világunkban. Istent képviselni tetteinkben nap, mint nap kihívás, de ugyanakkor egy csodálatos életmód, amire mindannyian el vagyunk hívva. Ebben vagyunk egymás számára támasz.
A Psallite Gitártábor idén is ezt hivatott képviselni egy kis gitározással és rengeteg mosollyal, kacagással megfűszerezve.
Azért futok idén, hogy azok számára, akik velünk szeretnék tölteni ezt a hetet a nyáron tudjuk biztosítani az igazi élményt, melyet a Jóisten munkája által álmodunk és alkotunk meg.
A képviselt projekt célja
A táborunk 2025. július 29-augusztus 2. között Szelterszfürdőn kerül megrendezésre. A gitároktatás terén a résztvevők képzése a tudásuknak megfelelő szinten, kiscsoportokban zajlik. A műhelyek különböző technikák és alapismeretek elsajátítását célozzák (pengetések, ritmusgyakorlatok, akkordok, díszítések, zeneelmélet), mindezt új dalok megtanulásán keresztül. A legfontosabb cél igazából a gitározás örömének az átadása és a további fejlődésre való bátorítás. A tábor 5 napja alatt a gitároktatáson túl a kikapcsolódás is nagy hangsúlyt kap. Ezt segítik a közösséget kovácsoló játékok, szabadidős műhelyek. Mindemellett különböző lelki programok által szeretnénk lehetőséget adni a résztvevőknek arra is, hogy növekedhessenek a keresztény hitben, ami a mi közösségünk alappillére is. Az idén 11. alkalommal megszervezett tábort a Psallite Együttes és a K-Egy Egyesület tagjai szervezik, középiskolás, egyetemista fiatalok és fiatal felnőttek, közülük többen tapasztalt zenészek és gitároktatók.
10 km
Vállalt teljesítmény
16 km
Teljesített táv
355 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Lőrincz Bence
|
50 lej | fizetve | |
Balázs Gabriella
|
50 lej | fizetve | |
Konrád Adél
|
10 lej | fizetve | |
Tóth Réka
|
130 lej | fizetve | |
Barcsay Gyopár
|
15 lej | fizetve | |
Ravasz Ágnes
|
50 lej | fizetve | |
Toth Erika
|
50 lej | fizetve |