Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
1769 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1769 lej

Nagyköveti motiváció

Az évek múlnak. Számoljuk őket. Változunk. Ki-ki a maga módján próbálja kézben tartani ezeket a változásokat. Vannak, akik hajfestéssel próbálják eltüntetni az ősz hajszálakat, mások különféle krémekkel igyekeznek halványítani a ráncokat. Léteznek azonban olyan változások is, amelyekkel az idő előrehaladtával szinte mindannyian szembesülünk – és amelyeket legfeljebb lassítani tudunk. Ilyen a testi leépülés, vagy a szellemi hanyatlás. Ezekben az esetekben segítségre van szükségünk ahhoz, hogy méltóságunkat megőrizhessük. Amikor a családtagok távol élnek, sokszor szakemberek támogatására kell támaszkodnunk – ezt pedig egy idősotthonban kaphatjuk meg. Csíkszeredában tervezi létrehozni hiánypótló intézményét a Riehen Egyesület, amely hosszú évek óta dolgozik az idősek támogatásáért. Most rajtunk a sor, hogy támogassuk őket céljuk elérésében – hogy továbbra is segíthessenek a szépkorúakon. Én ezért ülök most biciklire. Arra kérlek Téged is, kedves olvasó: tegyél egy apró – vagy lehetőségeidhez mérten nagyobb – lépést az idősotthon megvalósulásáért. Ez a lépés lehet egy kávé, egy fagylalt vagy akár egy mozijegy ára – minden lej számít a Riehen Egyesület projektjében. Hálásan köszönöm, ha fontolóra veszed a támogatást!

A képviselt projekt célja

Szeretné, ha egy kis létszámú, családias hangulatú idősotthonban találná szerettei számára a biztonságot? Szeretné, ha Csíkszeredában, otthonához közel tudhatná idős szüleit, hogyha ők szakemberek gondozására szorulnak? Ön is úgy gondolja, hogy egy ilyen létesítmény hiánypótló lenne Hargita megye központjában? Mi is így gondoljuk, és szeretnénk megvalósítani. Szükség van idősotthonra, azonban ennek első lépése a kivitelezési tervek elkészítése. Ezek nélkül pályázni sem lehet, tehát a további pénzalapok megteremtésének alapfeltétele a dokumentáció elkészítése. Minden adomány közelebb visz minket ahhoz, hogy egy gondoskodó, biztonságos környezetet teremtsünk azoknak, akik egy életen át értünk dolgoztak. Ha fontos az Ön számára, hogy az idősek méltó körülmények között élhessenek, kérjük támogassa a projektet!
50 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
1 769 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Burján Magdolna
10 lej fizetve
Albert Lajos
5 lej fizetve
Albert Lajos
10 lej fizetve
Albert Lajos
10 lej fizetve
Graur Ibolya
5 lej fizetve
Cs M
4 lej fizetve
Kosza-Bereczki Judith ?
10 lej fizetve
KEDVES ZSUZSANNA
25 lej fizetve
Borbath Csilla
10 lej fizetve
Kiss Csilla
10 lej fizetve
Condrat Gyöngyvér
10 lej fizetve
András Ervin ?
30 lej fizetve
Kerekes Szilárd
300 lej fizetve
Engelhardt Pál
50 lej fizetve
Dávid Zoltán
50 lej fizetve
Lukács Márton Réka
50 lej fizetve
Orsós György ?
200 lej fizetve
Haba Megyaszai Gabriella
50 lej fizetve
György Gyula és Mária
200 lej fizetve
Hunor Nagy ?
100 lej fizetve
Máthé István
100 lej fizetve
Füstös Erika
100 lej fizetve
Gal Romeo
100 lej fizetve
Borbáth Katalin
100 lej fizetve
Bota Roland
50 lej fizetve
Simon M. Előd
25 lej fizetve
Lakatos Ildikó ?
50 lej fizetve
Petres Emese
20 lej fizetve
Kiss Benedek
50 lej fizetve
Szabo Eniko
25 lej fizetve
Borbáth Csilla
10 lej fizetve