Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
75 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
75 lej

Nagyköveti motiváció

1994-1998 között voltam középiskolás a Művészetiben, ahol tagja voltam a licis kórusnak, zenekarnak. Hogy mit adott nekem? Azt a közösségi élményt, amit ma is ápolok, azóta is folyamatosan kórusban énekelek. De vissza a középiskolás éveimhez. Egy alkalommal Köllő Ferenc karnagyunk jött a hírrel, hogy elmehetnénk Murciába, Spanyolországba. Mondanom sem kell, mekkora volt a lelkesedésünk, de az akkori lehetőségek nem tették lehetővé a kiutazást. Most, 2025-ben ezeknek a tehetséges fiataloknak jófej karnagyuk vezetésével megadatik, hogy eljussanak egy rangos kórusfesztiválra Észak Macedóniába, egy életre szóló élményt szerezve a tarsolyukba! Ez egy olyan alkalom, ami egyszer adatik meg számukra. Támogatni szeretném őket, hogy tudjanak részt venni ezen a rangos eseményen. Sok kicsi sokra megy!

A képviselt projekt célja

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Énekkara 2025 augusztusában részt vesz Észak-Macedóniában az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon. Célunk, hogy a kórus nemzetközi szinten is megmérettethesse magát, és népszerűsítse a magyar kóruskultúra sokszínűségét, erősítse az erdélyi magyar zenei hagyományok nemzetközi jelenlétét. A szakmai fejlődés lehetősége mellett fontos kiemelni, hogy diákjaink számára ez az út nemcsak zenei tapasztalat, hanem a kulturális találkozás örömének nagy lehetősége. Hisszük, hogy a közös éneklés hidakat épít a nemzetek között és hozzájárul a fiatalok személyiségfejlődéséhez, nyitottságuk és együttműködési készségük növeléséhez. Lehetőséget nyújtunk diákjainknak, hogy a zenei színvonalat növelve tapasztalatokat szerezzenek. A közösségi támogatás erejében bízva, olyan jószándékú támogatók után kutatunk, akik csatlakoznak erőfeszítéseinkhez. A Ti hozzájárulásotok felbecsülhetetlen értékű számunkra, s a teljes iskolai közösség hálás lesz érte. Köszönjük!
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
75 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Vass Márta ?
25 lej fizetve
Csapó Hajnalka
50 lej fizetve