
Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
620 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
620 lej
Nagyköveti motiváció
Felkeresett a Role együttes azzal, hogy szeretnének velünk együtt egy karácsonyi koncertet és egy lemezfelvételt készíteni zömében Kájoni dalokból.
Negyedik osztályom lévén várostörténetből egy egész fejezetet szenteltünk az idén Kájoni János emlékének, megemlékezve sokoldalú alkotói munkájáról, mint: nyomdaalapító, iskolaépítő, tanár, vers- és zeneszerző, fordító, zenegyűjtő, botanikus, orgonista és orgonaépítő.
Nyomdájában először a Cantionale Catholicum című énekeskönyvet nyomtatta ki 1676-ban.
A legutóbbi karácsonyváró ünnepségünkön ebből is énekeltünk, mivel tudom, hogy a tudás művészetekkel, énekkel, zenével elmélyül, s így van remény, hogy itt, a régizene fellegvárában olyan gyerekek nőjenek fel, akik tisztában vannak örökségükkel.
Ez a koncert, a Role együttessel egy újabb lehetőség lehetne a számukra.
Értük indulok, és kérlek, bármilyen kis összeggel is, de támogassátok a törekvéseinket!
A képviselt projekt célja
Az Agora alapítvány 29 éves, a Role zenekar pedig 38 éves tapasztalattal rendelkezik az igényességet, helyi hagyományainkat, zenei és más kulturális értékeinket zászlajukra tűző kulturális rendezvények, projektek szervezésében, megvalósításában.
Már hagyományszámba megy a helyi dalkincsünket, értékeinket felsorakoztató, az idők próbáját rég kiállt, sok száz éves Kájoni János féle dallamokra szövegekre, valamint népi hagyományainkra, és a Role vers-dalaira épülő karácsonyi koncert valamelyik templomunkban, ahol együtt élheti meg e dalok szárnyán emelkedve a karácsony igazi szellemét minden korosztály. És mivel gyönyörűek az ide kapcsolódó tapasztalataink, és a karácsonyi rohanás során az utóbbi időkben pontosan ez a hangulat hiányzik, úgy éreztük, hogy itt az ideje rögzíteni e dalokat, hogy eljuthassanak az otthonokba is. A hangfelvételeket a Blága Anikó negyedik osztályos, művészetis diákjai teszik teljessé. Kérjük támogassák projektünket!
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
620 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Judit Heja
|
100 lej | fizetve | |
Kósa Hajnalka
|
20 lej | fizetve | |
Orbán Annamária
|
100 lej | fizetve | |
Blága Anikó
|
100 lej | fizetve | |
Fábián Beáta
|
100 lej | fizetve | |
Papné Takács Orsolya
?
|
100 lej | fizetve | |
Juhász Zsuzsanna
|
100 lej | fizetve |