Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
715 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
715 lej

Nagyköveti motiváció

Nagyon jó érzés rájönni, hogy jobban kezelsz egy helyzetet, mint ahogy azt a múltban kezelted volna. Ide csak a lelki munka, saját működésünk megismerése, sok befektetett energia árán juthat el az ember. A Lélek-Műhely Egyesület erre bátorít és ebben segít. A lelki jóllét fontos és ez a közösség felemel, ezért én támogatom a Lélek-Műhely Egyesületet! Támogasd te is! A legkisebb adomány is számít! Fussunk neki együtt!

A képviselt projekt célja

Idén immár másodízben szeretnénk megszervezni a csíki pszichó-fesztivált, a PszichószerEdát, ráfeleleve arra az igényre, amely a tavalyi sikeres programsorozat nyomán mind a szervezőkben, mind a résztvevőkben megfogalmazódott, illetve amelyet az immár három éve, havi rendszerességgel jelentkező Pszichoszerda rendezvényünkön tapasztalunk. Talán soha nem mutatkozott a történelem során akkora igény a pszichoedukációra, a saját működésmódunk megismerésére, a lelki munkára, mint napjainkban, egyre többen ismerik fel ennek szükségességét a mindennapok kihívásaival való megküzdésben, a kiegyensúlyozott, egészséges mindennapok megélésében. Bővítve a tavalyi programot, idén kamasz-szekciót is tervezünk: előadások, műhelymunkák keretében vesszük górcső alá ennek a korosztálynak illetve családjaiknak jellegzetes problémáit.
50 km
Vállalt teljesítmény
50.79 km
Teljesített táv
715 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Páll Orsolya
20 lej fizetve
Bejan Zsombor
100 lej fizetve
Bejan Mária
50 lej fizetve
Balogh Botond
50 lej fizetve
Bajkó Bíborka
50 lej fizetve
Karda Beata
20 lej fizetve
Sarkany Monika
50 lej fizetve
Keresztes Veronika
50 lej fizetve
Székely Emőke ?
25 lej fizetve
Laszlo Pui ?
50 lej fizetve
Varga Rita
50 lej fizetve
Keresztes Monika
50 lej fizetve
Vaszi Izabella
50 lej fizetve
Péter Tihamér
50 lej fizetve
Bejan Reka
50 lej fizetve