
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások1145 lej
Kilométeres támogatások300 lej
Összes lehetséges támogatás1445 lej
Nagyköveti motiváció
Talán gyerekkorom óta tisztelem, és igyekszem minél jobban megismerni a körülöttünk zajló folyamatokat, a természetet a szépségeivel. A Hangyasuli a maga játékos módszereivel kiváló eszköz a gyerekek ösztönös természettudományos érdeklődésének fenntartására. Veterán zöldszékelyként kötelességemnek érzem, hogy segítsem ezt a mozgalmat, ami olyan szépen, tudatosan működik és terjeszkedik évek óta.
A képviselt projekt célja
Az elmúlt 18 év során programjaink jelentős része kapcsolódott valamilyen formában a környezeti neveléshez. 2010-ben vetődött fel annak a szükségessége, hogy a sok kisebb-nagyobb nevelési tevékenységünket kapcsoljuk össze egy egységes programmá, mert azok eredményei lassanként feledésbe merülnek. Így született meg a Hangyasuli.
A „Tanterem” programunk, pályázatoktól független kezdeményezésünk, amelyben környezetvédelmi foglalkozásokat tartunk diákoknak, igény szerint a szabadban vagy az osztályteremben. „Tantermünket” fejleszteni kívánjuk. A több mint 200 saját játékunk mellé, méretesebb oktatóeszközök beszerzését tűztük ki célul, amelyek kivitelezésére nekünk már nincs lehetőségünk. De ugyanakkor sok olyan eszköz hiányzik, amely színesebbé tehetné tevékenységeinket (mikroszkóp, biológiai modellek, kísérleti készletek, bemutató-tároló szerkezetek stb.). Mindezek szállítására egy utánfutót kívánunk vásárolni, hiszen kis autónk határait már régóta feszegetjük.
10 km
Vállalt teljesítmény
10 km
Teljesített táv
1315 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Mód Nemes Gabriella | 10 lej | fizetve | |
Margó | 50 lej | fizetve | |
Csucs Klaus | 30 lej | fizetve | |
Plosz Ildikó | 50 lej | fizetve | |
Oltean Éva | 20 lej | fizetésre vár | |
Tánczos Levente-József | 25 lej | fizetve | |
Czont Attila | 50 lej | fizetésre vár | |
VEIT Sarolta | 50 lej | fizetve | |
Szakacs Emoke | 30 lej | fizetve | |
Benedek Csilla | 20 lej | fizetve | |
Adorján Izabella | 20 lej | fizetésre vár | |
TUNDE FERENCZ | 25 lej | fizetve | |
Sz Kinga | 20 lej | fizetésre vár | |
Miklóssy Ildikó | 50 lej | fizetve | |
Melinda Kadar | 30 lej | fizetve | |
Mara Gyöngyvér | 30 lej | fizetve | |
Rákossy Bocskor Brigitta | 10 lej | fizetve | |
Salamon Pál | 10 lej | fizetve | |
Csukás Emese | 50 lej | fizetve | |
Sipos Katalin | 15 lej | fizetve | |
Levente Simó | 15 lej | fizetve | |
Pir B | 200 lej | fizetve | |
Tamás Zsuzsánna | 25 lej | fizetve | |
Molnár Szabolcs | 50 lej | fizetve | |
Ugron Hunor | 150 lej | fizetve | |
Balog Henrietta | 20 lej | fizetésre vár | |
Erythrocebus patas | 50 lej | fizetve | |
Székely Kinga | 10 lej | fizetve | |
Csíki Adél | 10 lej | fizetve | |
Emoke Barto | 20 lej | fizetve | |
Bodor Katalin | 10 lej | fizetve | |
ANDRÁS Zsuzsanna | 10 lej | fizetve | |
Albert Csilla | 10 lej | fizetve |