
Futó nagykövet
Fix támogatások
855 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
855 lej
Nagyköveti motiváció
Hiszem, hogy nem csak a testünkkel, hanem a lelkünkkel is törődnünk kell.
A Lélek Műhely programjai pont erről szólnak – teret adnak a beszélgetésre, önismeretre, lelki töltődésre. Ezek a kezdeményezések kapaszkodót nyújtanak sokaknak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy egy egészségesebb, nyitottabb városban éljünk.
És hát… ha a nagynénéd felkér, hogy legyél nagykövet, egyszer lehet nemet mondani – de kétszer már nem érdemes. 😄
Főleg, hogy tavaly is öröm volt nézni, milyen lendületben volt a csapat!
Tavaly jól nekigyalogoltunk, idén pedig megpróbálkozunk a nekifutással – de még mindig babakocsival. 😉
A képviselt projekt célja
Idén immár másodízben szeretnénk megszervezni a csíki pszichó-fesztivált, a PszichószerEdát, ráfeleleve arra az igényre, amely a tavalyi sikeres programsorozat nyomán mind a szervezőkben, mind a résztvevőkben megfogalmazódott, illetve amelyet az immár három éve, havi rendszerességgel jelentkező Pszichoszerda rendezvényünkön tapasztalunk. Talán soha nem mutatkozott a történelem során akkora igény a pszichoedukációra, a saját működésmódunk megismerésére, a lelki munkára, mint napjainkban, egyre többen ismerik fel ennek szükségességét a mindennapok kihívásaival való megküzdésben, a kiegyensúlyozott, egészséges mindennapok megélésében. Bővítve a tavalyi programot, idén kamasz-szekciót is tervezünk: előadások, műhelymunkák keretében vesszük górcső alá ennek a korosztálynak illetve családjaiknak jellegzetes problémáit.
2 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
855 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Máthé Emőke
|
20 lej | fizetve | |
Gabor-Toth Larisa
?
|
50 lej | fizetve | |
Kirmajer Erika
|
50 lej | fizetve | |
Sárig István
?
|
25 lej | fizetve | |
SZILÁGYI Nóra
|
25 lej | fizetve | |
Szenyes Szilárd
?
|
50 lej | fizetve | |
Szabó Rita
?
|
20 lej | fizetve | |
Kelemen Hajnal
|
25 lej | fizetve | |
Szilagyi Emoke
|
10 lej | fizetve | |
Tarjányi Krisztina
?
|
40 lej | fizetve | |
Prezsmer Róbert
?
|
20 lej | fizetve | |
Lőrincz István
|
30 lej | fizetve | |
Fekete Beata
|
25 lej | fizetve | |
Páll Orsolya
|
20 lej | fizetve | |
Oltean Éva
|
30 lej | fizetve | |
Ambrus Agnes
|
30 lej | fizetve | |
Both Elvira
?
|
10 lej | fizetve | |
Varga Bernadett
?
|
20 lej | fizetve | |
Miklós Rita
|
30 lej | fizetve | |
Kiskamoni-Szalay Kund
|
25 lej | fizetve | |
Fekete Beata
|
25 lej | fizetve | |
Bodor Ildikó
|
10 lej | fizetve | |
Barabás Aretta
|
30 lej | fizetve | |
Koszta Szidónia
|
20 lej | fizetve | |
Aaa Aaaa
|
50 lej | fizetve | |
Antal Emil
|
50 lej | fizetve | |
Fekete Judit
?
|
35 lej | fizetve | |
Katalin Ferencz
?
|
50 lej | fizetve | |
Prezsmer Erika
?
|
30 lej | fizetve |