Támogatások

Projektvezető
Zakarias Istvan
E-mail cím
zakariasi@yahoo.com
Telefonszám
0744625753
Teljesítési helyszín
Szépvíz

A képviselt projekt célja

Szépvíz egyedi épített örökségének köszönhetően tűnik ki a csíki falvak sorából. A községben letelepedő örmények már a 17. századtól kezdve hatással voltak a település gazdasági fejlődésére és örökségük, az egykori kereskedő- és családi- házaik, középületeik máig meghatározzák Szépvíz központját. A gondozott, patinás épületek annak is bizonyítékai, hogy a közösség, a jelenlegi tulajdonosok is fontosnak tartják ezek megőrzését. Szépvíz épített örökségének másik különleges elemét a falu templomai jelentik: egymástól nem túl nagy távolságra, (de mégis szétszórtan) található a római katolikus templom, az örmény katolikus templom, a Havas Boldogasszony kápolna és egy kis ortodox templom is. Ugyancsak az épített örökség része a világ második legrégebbi, eredeti helyén álló székely kapuja (1799- ben készült) a Csengettyű közelében. A település meghatározó/célzott turisztikai desztinációja éppen az épített örökség, műemlékek, falukép bemutatása lehet. A felfedezéséhez egy új és egyben zöld lehetőséget szeretnénk kínálni: kerékpárok és/vagy rollerek segítségével falujáró körutakat létrehozni az ide érkező turisták számára. A felfedező kerekezések a Szépvíz község és a hozzá tartozó Csíkszentmiklós és Borzsova turisztikai kínálatát bővítve a közösség turizmusfejlesztési törekvéseit segítik.

A projekt leírása

A tavalyi Fuss NEKI! Csík segítségével 6 db kerékpárt és 25 db rollert és azok tartozékait vásároltunk meg. Ahhoz, hogy ezeket a járműveket hosszú távon megóvjuk és megfelelő körülmények között tartsuk szeretnénk tárolóhelyet építeni. Emellett beszereznénk egy nyomkövető rendszert, hogy a járművek nyomon követésével növeljük azok védelmét. A turisták Szépvíz, Csíkszentmiklós és Borzsova utcáin kerékpározva és rollerezve fedezhetik fel az épített örökséget, a községhez tartozó települések különleges hangulatát. A Székely Határőr Emlékközpont mellett a készülő Örmény Emlékház is állandó kiállítással fogja várni a turistákat. Mindkettő vonzó turisztikai célpont. Ezekhez a kulturális élményekhez kapcsolódik az épített örökség bemutatása, ugyanakkor a kerékpáros vagy rolleres felfedezőutak az aktív mozgást is biztosítják a község településeire látogató családoknak, baráti társaságoknak, és környezetbarát módon hívják fel a figyelmet a közösség értékeire.
25.000 lej
Projekt célösszege
18937 lej
Lehetséges támogatások
18873 lej
Teljes támogatások összege

Nagykövetek, akik a szervezetet képviselik