
Futó nagykövet
Fix támogatások
135 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
235 lej
Nagyköveti motiváció
A feleségemmel az Aranyalma 🍏 oviban kezdtük az intézményes életet – és ahogy a Halott Pénz is énekli: „Andin már az oviban láttam, hogy benne vagy a buliban...” Nos, úgy tűnik, tényleg benne volt – mert bő negyedszázaddal később megszületett a nagyobbik lányunk, Tamara 👶🏻. És hova írattuk be? Gondolom, nem nehéz kitalálni...
Aztán Panka 👶, a kisebbik lányunk is követte nővérét, és ha minden jól megy, a harmadik gyermekünk – vagy ahogy pár vicces ismerős mondja, az első “gyermekünk” - Zsigmond 👦 is ide fog járni, ha sikerül. Mert az az igazság, hogy nagyon bejött a lányoknak az a bizonyos szteppes vibe, és az óvónénik profik, odafigyelnek, szeretnek, nevelnek.
Amikor hallottam, hogy a Szív Egyesület ❤️ mire készül a Fuss neki! keretében, nem is volt kérdés, hogy jelentkezem nagykövetnek. Fontos számomra, hogy azok a gyerekek, akik ebbe a közösségbe járnak, ne csak rajzlapot gyűrjenek egész nap, hanem rohangálhassanak, fára mászhassanak, hemperegjenek a fűben.
Építészként is azt vallom, hogy a környezet formál minket – és nem mindegy, hogy az első emlékeink egy sivár betonudvarhoz 🧱 vagy egy bokor alatti kuckóhoz kötődnek. Éppen ezért támogatom ezt a projektet – szível, lélekkel, meg egy kis lábmunkával.
Neked pedig csak annyi a dolgod, hogy egy picit hozzátegyél a közöshöz – hiszen ahogy Majka mondaná „egy kicsi csurran-cseppen-innen-onnan” 💰, és máris épülhet, szépülhet az oviudvar. És ha legközelebb elsétálsz az Aranyalma mellett, és látod a gyerekeket kipirult arccal, kacagva szaladgálni, nyugodtan veregesd meg a saját válladat: „Na, ebben én is benne voltam.” És hidd el, ettől a napod is egy árnyalattal derűsebb lesz 😉
A képviselt projekt célja
Az óvoda udvara új szintre lép, hogy támogassa a gyermekek motoros képességeinek fejlődését. Célunk, hogy a gyerekek számára egy olyan élménydús, interaktív környezetet biztosítsunk, amely segíti a játékos tanulást, miközben fejleszti a képességeiket, mint a testséma, egyensúly, térorientáció.
A tervezett kültéri játékeszközök összehangolásra kerülnek a meglévőkkel, hogy az udvar egy harmonikus, fejlesztő jellegű helyszínt biztosítson. Az outdoor terek kialakítása során a játékos fejlődés érdekében különböző játékszerek kerülnek beépítésre, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem a tanulást is segítik. A terepplasztika alkalmazása a motoros fejlesztés egyik kulcsfontosságú eleme. A park területén több domb kialakításával és különböző méretű terepformákkal hozzuk létre a kihívásokkal teli, játékos környezetet, ahol a gyermekek különböző magasságú felületeken mozoghatnak, miközben javítják egyensúlyérzéküket.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
135 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Száva Nándor
|
50 lej | fizetve | |
Karácson-Böjthe Kinga
|
5 lej | fizetve | |
Ban Angella Csilla
|
30 lej | fizetve | |
Szeley Pablo
|
50 lej | fizetve | |
Vaszi Andrea
|
10 lej | fizetésre vár |