Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
932 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
932 lej

Nagyköveti motiváció

12 éve cseppentem bele az önkéntességbe a ZöldSzékelyek által. Tinédzserként általuk megtapasztaltam, milyen jó érzés nem csak egy közösséghez tartozni, hanem még környezettudatosabbá válni. Kaptam egy olyan alapot tőlük a rendezvények, kirándulások, gyűlések által, amit azóta is továbbadok. Fontosnak tartom, hogy a fiatal generáció megkapja ugyan azt a "magot", amit én. Ugyanakkor minden generáció más, emiatt ma már fejlettebb technológiára más eszközökre van szükség. Ha úgy érzed, fontos ez neked is, akkor támogasd általam!

A képviselt projekt célja

Az elmúlt 18 év során programjaink jelentős része kapcsolódott valamilyen formában a környezeti neveléshez. 2010-ben vetődött fel annak a szükségessége, hogy a sok kisebb-nagyobb nevelési tevékenységünket kapcsoljuk össze egy egységes programmá, mert azok eredményei lassanként feledésbe merülnek. Így született meg a Hangyasuli. A „Tanterem” programunk, pályázatoktól független kezdeményezésünk, amelyben környezetvédelmi foglalkozásokat tartunk diákoknak, igény szerint a szabadban vagy az osztályteremben. „Tantermünket” fejleszteni kívánjuk. A több mint 200 saját játékunk mellé, méretesebb oktatóeszközök beszerzését tűztük ki célul, amelyek kivitelezésére nekünk már nincs lehetőségünk. De ugyanakkor sok olyan eszköz hiányzik, amely színesebbé tehetné tevékenységeinket (mikroszkóp, biológiai modellek, kísérleti készletek, bemutató-tároló szerkezetek stb.). Mindezek szállítására egy utánfutót kívánunk vásárolni, hiszen kis autónk határait már régóta feszegetjük.
5 km
Vállalt teljesítmény
10 km
Teljesített táv
912 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Miklóssy Ildikó20 lejfizetve
Simény Levente100 lejfizetve
Keresztes Szilvia20 lejfizetve
VEIT Sarolta50 lejfizetve
Klementina Balázsy30 lejfizetve
Tiboldi Bea17 lejfizetve
Horváth Turcza Adrien50 lejfizetve
Balázs Márta20 lejfizetve
Szép Zsófia50 lejfizetve
Pap Zsófia20 lejfizetésre vár
Gergely Renáta20 lejfizetve
Mara Gyöngyvér20 lejfizetve
Bartis Magdolna10 lejfizetve
Demes Gabriella50 lejfizetve
Silló Dalma10 lejfizetve
Simon Renáta100 lejfizetve
Sebestyén Renáta10 lejfizetve
Lipeczky Erna- Andrea20 lejfizetve
Páll Orsolya100 lejfizetve
Maxem Emese15 lejfizetve
Kovacs Emoke Dr10 lejfizetve
Julianna Simon50 lejfizetve
Török Imre100 lejfizetve
Balogh Boglárka20 lejfizetve
Emoke Barto20 lejfizetve