Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
1210 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1210 lej

Nagyköveti motiváció

Azért veszek részt ezen a rendezvényen, mert fontosnak tartom a tehetséggondozást és szeretem az iskolámat!

A képviselt projekt célja

Az Erdélyi Magyar Matematikaverseny, a maga 33 éves múltjával, Erdély legrangosabb - V-XII. osztályok számára szervezett - matematikaversenye. 2012 óta az Oktatási Minisztérium által elismert versenyek listáján szerepel és 2018-tól olimpia rangot kapott, Országos Magyar Matematikaolimpia lett a neve. Nagyon örülünk annak, hogy a következő ilyen négynapos rendezvényt - amelyen évente 180 diák és 60-70 tanár vesz részt – a Márton Áron Főgimnázium szervezi. Szeretnénk otthont adni egy szuper versenynek. Ehhez kellően elő szeretnénk készíteni az iskolát, a verseny alatt változatos szabadidős programokat kínálni, illetve előrukkolni egy kiadvánnyal, hogy a résztvevők minél jobban érezzék magukat Csíkszeredában. Olyan kapcsolatok, barátságok tudnak kialakulni egy ilyen versenyhét alatt, amelyek a mi diákjaink, tanáraink számára meghatározóak, életre szólóak lehetnek. Ehhez kérjük a ti segítségeteket!
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
1 210 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Szőke Enikő ?
50 lej fizetve
János András ?
100 lej fizetve
Csukas Barna
50 lej fizetve
Orban Marta
50 lej fizetve
Rancz Máté
100 lej fizetve
András Zsuzsanna
20 lej fizetve
Csapó Hajnalka
20 lej fizetve
Péter Miklós
10 lej fizetve
Máthé Szilárd
10 lej fizetve
Páll Olga
10 lej fizetve
Bögözi Mihály
50 lej fizetve
SALAMON Réka
30 lej fizetve
Rusu András
30 lej fizetve
Miklos Anna
50 lej fizetve
Csizmadia Ágnes
50 lej fizetve
Emese Csukás
50 lej fizetve
László Szepesi Zsolt ?
100 lej fizetve
Nemeth Zsuzsa
50 lej fizetve
Héra (Illyés) Ágota ?
50 lej fizetve
AGNES LENGYEL-FISCHER
50 lej fizetve
Bodor Julianna
50 lej fizetve
Tamási Emma
50 lej fizetve
FÜLÖP ÉVA
100 lej fizetve
Csata Lili
50 lej fizetve
Tamási Eszter ?
30 lej fizetve