Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
678 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
678 lej

Nagyköveti motiváció

Egykori diákként és jelenlegi szülőként nagyon sok szál fűz a Márton Áron Főgimnáziumhoz és volt, illetve jelenlegi tanáraihoz, batátaimhoz, kollégáimhoz. Azért vállaltam a nagykövetséget, hogy hozzájáruljak, hacsak egy kicsivel is, munkájukhoz, és támogassam őket az Országos Magyar Matematikaolimpia megszervezésében.

A képviselt projekt célja

Az Erdélyi Magyar Matematikaverseny, a maga 33 éves múltjával, Erdély legrangosabb - V-XII. osztályok számára szervezett - matematikaversenye. 2012 óta az Oktatási Minisztérium által elismert versenyek listáján szerepel és 2018-tól olimpia rangot kapott, Országos Magyar Matematikaolimpia lett a neve. Nagyon örülünk annak, hogy a következő ilyen négynapos rendezvényt - amelyen évente 180 diák és 60-70 tanár vesz részt – a Márton Áron Főgimnázium szervezi. Szeretnénk otthont adni egy szuper versenynek. Ehhez kellően elő szeretnénk készíteni az iskolát, a verseny alatt változatos szabadidős programokat kínálni, illetve előrukkolni egy kiadvánnyal, hogy a résztvevők minél jobban érezzék magukat Csíkszeredában. Olyan kapcsolatok, barátságok tudnak kialakulni egy ilyen versenyhét alatt, amelyek a mi diákjaink, tanáraink számára meghatározóak, életre szólóak lehetnek. Ehhez kérjük a ti segítségeteket!
10 km
Vállalt teljesítmény
12 km
Teljesített táv
678 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Bors Barna
26 lej fizetve
Miklos Agnes ?
25 lej fizetve
Máthé Emőke-Ibolya
20 lej fizetve
Tiboldi Bea
57 lej fizetve
Lőrincz Csilla ?
100 lej fizetve
Kiss Csilla
20 lej fizetve
Nagy Ildikó
20 lej fizetve
Csapó Hajnalka
10 lej fizetve
Máthé Emőke
20 lej fizetve
Bartis Erika
10 lej fizetve
Antal András
100 lej fizetve
Herța Enikő ?
50 lej fizetve
Tamás Mária
100 lej fizetve
Bodor Julianna
50 lej fizetve
Juhász Péter
50 lej fizetve
Kovács Ivett
20 lej fizetve