Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
720 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
720 lej

Nagyköveti motiváció

A környezettudatosság az egyesület által lett az életem része. Amellett, hogy megismerjük és megbecsüljük a környezetünket, fontosnak tartom a következő generáció erre való nevelését is. A Zöld SzékelyFöld Egyesület tagjainak példaértékű munkáját szeretném segíteni a vállalt táv teljesítésével.

A képviselt projekt célja

Az elmúlt 18 év során programjaink jelentős része kapcsolódott valamilyen formában a környezeti neveléshez. 2010-ben vetődött fel annak a szükségessége, hogy a sok kisebb-nagyobb nevelési tevékenységünket kapcsoljuk össze egy egységes programmá, mert azok eredményei lassanként feledésbe merülnek. Így született meg a Hangyasuli. A „Tanterem” programunk, pályázatoktól független kezdeményezésünk, amelyben környezetvédelmi foglalkozásokat tartunk diákoknak, igény szerint a szabadban vagy az osztályteremben. „Tantermünket” fejleszteni kívánjuk. A több mint 200 saját játékunk mellé, méretesebb oktatóeszközök beszerzését tűztük ki célul, amelyek kivitelezésére nekünk már nincs lehetőségünk. De ugyanakkor sok olyan eszköz hiányzik, amely színesebbé tehetné tevékenységeinket (mikroszkóp, biológiai modellek, kísérleti készletek, bemutató-tároló szerkezetek stb.). Mindezek szállítására egy utánfutót kívánunk vásárolni, hiszen kis autónk határait már régóta feszegetjük.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
720 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
VEIT Sarolta50 lejfizetve
Mara Gyöngyvér20 lejfizetve
Kovács Fanni és Zalán100 lejfizetve
Anonim és Anonima500 lejfizetve
Solyom Annamária50 lejfizetve