Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
450 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
450 lej

Nagyköveti motiváció

Azért alapítottuk meg a CsíkE-bike egyesületet, hogy megmutathassuk, mennyire jó élmény kerékpártúrákkal megismerni a térségünkben rejlő csodás természetet. Függetlenül attól, hogy valaki kisebb vagy nagyobb távot szeretne megtenni, az elektromos bringázás mindenki számára nagyon jó szabadidős tevékenység tud lenni.

A képviselt projekt célja

A CsíkE-bike egyesület azért jött létre, hogy a kerékpározást, mint szabadidős tevékenységet fellendítse, valamint különféle szórakoztató, illetve oktató események szervezésével, összekovácsolja a biciklizni vágyó embereket. Mindemellett, fontosnak tartja az elektromos bringázás népszerűsítését, ami a projektünk központi szerepét tölti be. A projekt során egy egynapos biciklitúrát szervezünk, aminek keretén belül a saját meglévő elektromos bringáink mellett, bérbe vennénk legalább egy tucat e-bike-ot és megfelelő védőfelszerelést biztosítanánk a résztvevőknek. Továbbá, a kerékpártúra alatti szükséges ellátást szintén az adományokból biztosítanánk. A projekt célcsoportja azon embereket foglalja magában, akik érdeklődnek az elektromos bringázás iránt és szívesen kipróbálnák, de még nem volt lehetőségük rá. Úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy minél többen tagjai legyen a CsíkE-bike egyesületnek. Ezért a célért bringázunk idén és hálásan köszönjük támogatásotokat!
20 km
Vállalt teljesítmény
60 km
Teljesített táv
450 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Dabóczi Blanka
100 lej fizetve
Székely Mária
30 lej fizetve
Gergely Dalma
50 lej fizetve
Gergely Enikő
50 lej fizetve
Ceobanu Szilárd
20 lej fizetve
György Áron ?
50 lej fizetve
Simon Zsuzsanna ?
50 lej fizetve
Imets Nóra
50 lej fizetve
Székely András
50 lej fizetve