Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
2070 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
2070 lej

Nagyköveti motiváció

Az Áradat Egyesület felkérését, és támogatását megtisztelő feladatomnak érzem. A "Mental Health Lab - A mai hősök útja" projektjét pedig örömmel képviselem. A tapasztalatom az, hogy mindenki életében eljön az a pillanat, amikor szembe kell néznie önmagával, és ez egy kihívás. Jelenleg én is az önismereti utamat járom. Látom, érzem, tapasztalom azt, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha már személyiségünk tomboló időszakában ott lett volna egy ilyen lehetőség a mentális tisztogatásra, rendezésre. Jelentősen kevés az a minőségi idő, amit magunkra szánunk a mindennapokban, pedig nagyon fontos lenne ezt a prioritási listánk élére írni. Ebből okulva, gyógypedagógusként igyekszem a gyerekekkel való munka során a szárnyaikat megerősíteni, hogy önmaguk legjobb verziójáig szárnyalhassanak egy nap majd.

A képviselt projekt célja

Célunk egy olyan biztonságos teret és közösségi kapcsolódási pontot nyújtani a (fiatal) felnőtteknek, ahol egymást támogatva körbejárhatjuk az életvezetés aktuális kérdéseit a mentálhigiéné mentén. Ahol felvértezünk egy (fiatal) felnőtt réteget azzal a rugalmassággal és bölcsességgel, hogy felfedezzék és az önismeretük gazdagítása által, irányíthassák életük történeti szálát. Az előadások a tudatosság és a személyes fejlődéssel kapcsolatos számos témát érintenek majd, beleértve az identitás/gyökerek, öngondoskodás, pályamódosítás, érzelmi intelligencia, reziliencia és szorongás témakörét. A műhelymunkákat mentálhigiénés szakemberek többek között művészetterápiás eszközökkel vezetik majd. Egy modern hős útja nem kevésbé rögös, mint az elődeinké. Az Áradat Egyesület szeretné a mentális egészség kultúráját építeni és az egyént és a környezetét bekapcsolni az Élet kultúrájába. 🌞
15 km
Vállalt teljesítmény
20 km
Teljesített táv
2070 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Rita Tanko50 lejfizetve
Csorvási Csernik Mária100 lejfizetve
Kadar Eniko50 lejfizetve
Veress Krisztina50 lejfizetve
Csiszer Kinga50 lejfizetve
– Eri100 lejfizetve
BAKCSY Boglárka100 lejfizetve
Orbán Zoltán100 lejfizetve
Bölöni Emőke50 lejfizetve
Szőcs Huba30 lejfizetve
Márton Csilla10 lejfizetve
Rencz Mónika30 lejfizetve
Sebestyén Renáta50 lejfizetve
Buzás Dorottya50 lejfizetve
Pirampel László100 lejfizetve
Kósa István100 lejfizetve
Dorner Norbert50 lejfizetve
Salamon Piroska500 lejfizetve
Vitos Eszter100 lejfizetve
Bugan Eszter50 lejfizetve
Csorvási Gabriella100 lejfizetve
Miklós Éva50 lejfizetve
Karacsony Ernö100 lejfizetve
lukacs maria50 lejfizetve
Kinga Berze-Tankó50 lejfizetve