Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
710 lej
Kilométeres támogatások
26 lej
Összes lehetséges támogatás
736 lej

Nagyköveti motiváció

Minden hónap utolsó szerdáján izgatottan várom, hogy mit hoz a Pszichószerda, mert mindig tanulok valami újat akár magamról, akár a környezetemről, és örömmel látom azt is, hogy ez a program hónapról hónapra egyre több ember érdeklődését kelti fel. Mikor megtudtam, hogy a Lélek-Műhely Egyesületet ezt egy még nagyobb szabású rendezvényként szeretné megszervezni, nem is volt kérdés számomra, hogy őket szeretném támogatni.

A képviselt projekt célja

Egésznapos pszichofesztivált tervezünk szervezni Csíkszeredában, ráfeleleve arra az igényre, amelyet az immár harmadik éve, havi rendszerességgel jelentkező Pszichoszerda rendezvényünkön tapasztalunk. Talán soha nem mutatkozott a történelem során akkora igény a pszichoedukációra, a saját működésmódunk megismerésére, a lelki munkára, mint napjainkban, egyre többen ismerik fel ennek szükségességét a mindennapok kihívásaival való megküzdésban, a kiegyensúlyozott, egészséges mindennapok megélésében. Erre az igényre ráfelelve állítottuk össze az egésznapos programunkat, amelyben helyet kap reggel pszichókávéház megadott témák kapcsán kialakuló, kötetlen beszélgetésekkel, előadások, a pszichológiai különböző módszereit is bemutató műhelymunkák, illetve esti pszichó-színház is. Rendezvényünkre kb 100 személyt várunk elsősorban Csíkszeredából és a környékbeli településekről, de természetesen szívesen látunk a megye más régióiból érkezőket is. A program kifejezetten felnőtteknek szól.
25 km
Vállalt teljesítmény
25.5 km
Teljesített táv
736 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Székely Emőke ?
20 lej fizetve
Kelemen Csaba András
100 lej fizetve
Máthé Timea
20 lej fizetve
Szabo Hajnal ?
20 lej fizetve
Málnási Katalin ?
20 lej fizetve
Rozalinda Antal
20 lej fizetve
György Boglárka
20 lej fizetve
György Boglárka
20 lej fizetve
György Boglárka
20 lej fizetve
szocs emese ?
50 lej fizetve
Pál Csilla
10 lej fizetve
Anikó Zaiba ?
20 lej fizetve
KELEMEN GYONGYI
30 lej fizetve
György Piroska
200 lej fizetve
Név Nélkül
1 lej fizetve
Prezsmer Róbert
30 lej fizetve
Bereczki Monika
10 lej fizetve
Kelemen Hajnal
100 lej fizetve