Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
180 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
180 lej

Nagyköveti motiváció

Gyógypedagógus tanárként dolgozok, Baróton, sajátos nevelési igényű gyerekeket tanítok, fejlesztek. Nagyon hasznosnak és fontosnak tartom az egyesület munkáját, hiszen nap, mint nap segítséget nyújtanak rászoruló gyerekeknek és család tagjaiknak. Volt szerencsém bele látnom a munkájukba, a gyermekem fejlesztése által is, jól felszerelt fejlesztő termeik vannak és kitűnő szakembereik. Fontosnak tartom, hogy az egész családunk részt vegyen ezen a kezdeményezésen, hiszen sokat köszönhetünk nekik. Bízok benne, hogy sikerült elérjék a kitűzőtt céljukat, hogy még színvonalasabb munkát tudjanak végezni.

A képviselt projekt célja

A központunkba kb. 120 eltérő fejlődésű gyermek részesül terápiás tevékenységbe, heti rendszerességgel. Ez nagyjából 80 családot jelent. Egyesületünk céljai között volt mindig, hogy a hozzánk járó gyerekek olyan minőségű ellátásban részesüljenek, mint bárhol Európában. Ehhez két dolog szükséges: jól képzett szakemberek és jó minőségű fejlesztő és felmérő eszközök. Ezúttal főként olyan fejlesztő és felmérő eszközöket szeretnénk beszerezni, melyek nagyban segítenék a mindennapi munkánkat. Gyakran előfordul a családok életében olyan váratlan anyagi kiadás, amely nagyon fontos a gyermekük jóléte szempontjából, de a család számára túlságosan megterhelő. Ezért a projektből befolyó összeg 20%-ból szeretnénk kialakítani egy „sűrgősségi alapot”, melyet a rászoruló családok gyógyszer/gyógyászati eszközök/szemüveg/hallókészülék megvásárlására fordítunk. Diagnosztikai- és fejlesztő eszközök (beszédhallást vizsgáló készülék, vibromasszázs készülék, stb.) ára: 8000 lej Sűrgősségi alap: 2000 lej
4 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
180 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Pall Adel30 lejfizetve
Emília Molnár100 lejfizetve
Bogyor Izabella50 lejfizetve