Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
655 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
655 lej

Nagyköveti motiváció

A Zöld SzékelyFöld Egyesülettel általános iskolás koromban találkoztam először, ezt követően középiskolásként aktív ökéntes voltam az egyesületnél. Az egyesület nézőpontja nagyon közel áll az enyémhez, hiszen biológia tanárként nagyon fontosnak tartom azt, hogy megismerjük a minket körülvevő fajokat, természetvédelmi problémákat és tegyünk azért, hogy környezettudatosabbak legyünk. Bátran állítható, hogy az egyesület munkáját a legtöbb csíki iskola diákjai tapasztalták. Jelen nagyköveti célom, hogy az egyesület munkáját segítsem a vállalt táv teljesítésével. Az adományok, biztos vagyok benne jó célt fognak szolgálni.

A képviselt projekt célja

Az elmúlt 18 év során programjaink jelentős része kapcsolódott valamilyen formában a környezeti neveléshez. 2010-ben vetődött fel annak a szükségessége, hogy a sok kisebb-nagyobb nevelési tevékenységünket kapcsoljuk össze egy egységes programmá, mert azok eredményei lassanként feledésbe merülnek. Így született meg a Hangyasuli. A „Tanterem” programunk, pályázatoktól független kezdeményezésünk, amelyben környezetvédelmi foglalkozásokat tartunk diákoknak, igény szerint a szabadban vagy az osztályteremben. „Tantermünket” fejleszteni kívánjuk. A több mint 200 saját játékunk mellé, méretesebb oktatóeszközök beszerzését tűztük ki célul, amelyek kivitelezésére nekünk már nincs lehetőségünk. De ugyanakkor sok olyan eszköz hiányzik, amely színesebbé tehetné tevékenységeinket (mikroszkóp, biológiai modellek, kísérleti készletek, bemutató-tároló szerkezetek stb.). Mindezek szállítására egy utánfutót kívánunk vásárolni, hiszen kis autónk határait már régóta feszegetjük.
10 km
Vállalt teljesítmény
11 km
Teljesített táv
555 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Becze Izabella20 lejfizetve
VEIT Sarolta50 lejfizetve
Daczó Dénes25 lejfizetve
Kolcsár Hajnal120 lejfizetve
Méhes Ágnes50 lejfizetve
Sánta Barnabás50 lejfizetve
Bodó Gabriella100 lejfizetésre vár
Varga Emília20 lejfizetve
Onodi Zsófia50 lejfizetve
Onodi Erika50 lejfizetve
Kinga Kovács10 lejfizetve
Lapohos Anna-Mária50 lejfizetve
Demeter Melinda10 lejfizetve
Klaudia Onodi30 lejfizetve
Osváth-Ferencz Márta20 lejfizetve