
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások883 lej
Kilométeres támogatások-
Összes lehetséges támogatás883 lej
Nagyköveti motiváció
A környezettudatosság nem csak szlogen, ha a Zöld SzékelyFöld Egyesületre gondolok: állíthatom, hogy olyan elkötelezett közösség ez, akinek a hétköznapjaiba régen beivódott az alap, az a szemlélet, ami ma divatosnak számít. Ezt az alapot szeretnénk mindannyian továbbadni, és a nevelésben látok erre a legnagyobb esélyt.
Biztos vagyok abban, hogy az egyesület már sokat bizonyított: Csík környékén széles körben ismertté tette a környezeti nevelést. Az eszközök beszerzésében támogasd hát, hogy gördülékenyebbé, innovatívabbá vállhassanak a hangyasulis foglalkozások!
A képviselt projekt célja
Az elmúlt 18 év során programjaink jelentős része kapcsolódott valamilyen formában a környezeti neveléshez. 2010-ben vetődött fel annak a szükségessége, hogy a sok kisebb-nagyobb nevelési tevékenységünket kapcsoljuk össze egy egységes programmá, mert azok eredményei lassanként feledésbe merülnek. Így született meg a Hangyasuli.
A „Tanterem” programunk, pályázatoktól független kezdeményezésünk, amelyben környezetvédelmi foglalkozásokat tartunk diákoknak, igény szerint a szabadban vagy az osztályteremben. „Tantermünket” fejleszteni kívánjuk. A több mint 200 saját játékunk mellé, méretesebb oktatóeszközök beszerzését tűztük ki célul, amelyek kivitelezésére nekünk már nincs lehetőségünk. De ugyanakkor sok olyan eszköz hiányzik, amely színesebbé tehetné tevékenységeinket (mikroszkóp, biológiai modellek, kísérleti készletek, bemutató-tároló szerkezetek stb.). Mindezek szállítására egy utánfutót kívánunk vásárolni, hiszen kis autónk határait már régóta feszegetjük.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
853 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Balint Emese | 45 lej | fizetve | |
Máthé Emőke-Ibolya | 30 lej | fizetve | |
Katalin Kolozsváry | 50 lej | fizetve | |
Katalin Kolozsváry | 50 lej | fizetve | |
Kedves Péter | 20 lej | fizetve | |
Forika Noemi | 30 lej | fizetésre vár | |
VEIT Sarolta | 100 lej | fizetve | |
Csonta Ildikó | 50 lej | fizetve | |
Szakacs Emoke | 30 lej | fizetve | |
Levente Lutz | 33 lej | fizetve | |
Balint Erika | 50 lej | fizetve | |
Kraft-Gál Réka | 50 lej | fizetve | |
Kinga Kovács | 20 lej | fizetve | |
Iszlai Erika | 25 lej | fizetve | |
Haba Tünde | 30 lej | fizetve | |
Csapó Hajnalka | 50 lej | fizetve | |
Herța Enikő | 50 lej | fizetve | |
Matyás Szász | 20 lej | fizetve | |
Bodor Julianna | 50 lej | fizetve | |
Kovács Ildikó | 50 lej | fizetve | |
Zsombori Gabriella | 50 lej | fizetve |