Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
160 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
160 lej

Nagyköveti motiváció

🌟 Segítsd együtt a Csikszeredai waldorf iskola közösségét! 🌟 Kedves Barátok! A Csikszeredai waldorf iskola szívélyesen felkért, hogy induljak el a "Csíki Fuss NEKI" kampányban, hogy keressek támogatókat, akik segítenék az iskola fejlődését. Ez az iskola már régóta a szívemhez nőtt, és az életünk fontos részévé vált a Waldorf Iskola közössége. Ahogy a természetben az első fecske mindig hírét hozza a tavasznak, úgy az iskolánkban is a kezdeti lendület és elkötelezettség indította el a folyamatot. Most szeretném követni azoknak a fecskéknek a példáját, akik először felröppentek Lengyelfalva fölött, Csíkszereda fölött, és minden waldorf közösség fölött, hogy elindítsák a fészekrakást. A közösségünk évről évre bővül, gyarapszik, új kihívásokkal és lehetőségekkel szembesül. Hálával tölt el, hogy még mindig él az emberekben a tettrekészség és a közösségi szellem, melyek kis csoportokat hoznak létre és ezekből lesznek nagy közösségek. Őszintén bevallom, hogy kezdetben sok félelemmel és bizonytalansággal küzdöttem, amikor lányomat, Vikit ebbe a közösségbe beírattam. Azonban most már érzem, hogy minden döntésünk gyümölcsöt hoz Viki életében. Látva a fejlődését és boldogságát, minden nehézség és kétség elillan. Kis lépéseid nagy hatással lehetnek! Légy részese annak a csodának, ami a közösségünkben történik! Kérlek, aki megteheti, támogassa közösségünket. Minden összeg számít, amit szeretettel megosztasz másokkal. Előre is köszönjük a segítségedet és a támogatást! Szeretettel BM

A képviselt projekt célja

A Csíki Waldorf V-VIII osztályos diákjainak képzeltünk el, egy olyan helyet, ahol a gyerekek szabadon játszhatnak és tanulhatnak, miközben a friss levegőn mozognak! Idei célunk a következő eszközök beszerzését célozza: két kisebb focikapu, négy pingpong asztal (labdákkal, ütőkkel), két mozgatható kosárpalánk, háló (amely több játékhoz is használható), három bordásfal, ügyességi játékok kellékei. Helyszíne az iskolaudvar. A friss levegőn való játék és mozgás segíti a koncentrációt, növeli az önbecsülést és erősíti a közösséghez tartozás érzését, amely mind alapvető részei a Waldorf oktatásnak.
15 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
160 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Lőrincz Zsolt ?
100 lej fizetve
Gyöngyvér Veres
40 lej fizetve
Kakucs Bea
20 lej fizetve