Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
410 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
410 lej

Nagyköveti motiváció

A mindennapi élet egyik mozgatórugója a feltöltődés. Ha engem kérdeztek, hogy mi az, ami feltölt a következő a válaszom: a természetben töltött idő, illetve az olvasás. Már kiskorom óta "faltam" a könyveket. Az aktuálisan olvasott könyv főszereplője akartam lenni, átéltem mindazt amit a könyv által tapasztaltam. Az olvasás egy általam alkotott világot hozott létre, aminek én voltam a főszereplője. Úgy gondolom, hogy minden gyereknek lehetőséget kell adnunk arra, hogy a saját álmainak kovácsa lehessen, amihez nagy előnyt nyújt az olvasás, hiszen mint tudjuk általa alakul a képzelőerőnk, és ki ne szeretne boldog, álmodozó, élettel tele gyerekek között élni? A gyerekek álmáért a két fontos hobbimat szeretném ötvözni a Fuss NEKI program keretén belül. Hiszen biciklire ülök és azért tekerek, hogy iskolánk diákjainak minél több könyvet tudjunk beszerezni, ezzel támogatva az álmaikat.

A képviselt projekt célja

Mi tudjuk, hogy mennyi jó könyv van az iskola könyvtárának, viszont a mai gyerekek nem igazán értékelik, így az olvasási kedvük elveszőben van, ezért arra gondoltunk, hogy szeretnénk felfrissíteni könyvtárunkat kortárs írók regényeivel,amikkel ösztönöznénk a tanulóinkat, hogy újra élmény lehessen az olvasás. Másodsorban szeretnénk bővíteni iskolánk meglévő játékállományát új társasjátekokkal is, hogy az elemi tagozatos diákok a játék és mozgás órákat is tartalmasabban töltsék. Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk bővíteni a didaktikai eszköztárunkat is, amely magába foglal új szemléltetőeszközöket, szókártyákat,illetve kommunikációs játékokat, amelyek elősegítik a színes, kreatív és játékos tanórák megvalósítását. Összességében szeretnénk, ha iskolánk diákjainak lehetősége nyílna arra, hogy a mai modern káros szenvedélyek helyett, könyvfüggők lehessenek és telefon helyett egy társasjátékot válasszanak szabadidejükben is.
25 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
410 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
András Boglárka
35 lej fizetve
Márk Katalin
50 lej fizetve
Ferencz Krisztina
50 lej fizetve
Ferencz Imre
50 lej fizetve
Vizi Mária
50 lej fizetve
Pivo András
50 lej fizetve
Márk Márta
50 lej fizetve
Zsók Kinga ?
25 lej fizetve
Kristály Botond ?
50 lej fizetve