Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
765 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
765 lej

Nagyköveti motiváció

Azt gondolom, hogy pályaválasztás előtt álló fiatalok számára nincs is fontosabb annál, mint hogy kicsit barátkozzanak előbb magukkal, felfedezzék saját képességeiket, vágyaikat, rátaláljanak arra, amivel szívesen foglalkoznak és amiben örömmel mélyülnek el, mert ez biztosíthatja, hogy később nem a puszta túlélésért dolgoznak, és munkájuk tényleg hozzájárulás lesz a közösségeink számára. Persze, hogy a folyamatosan változó világunkban már egyáltalán nem biztos, hogy lehet egy életre szóló szakmát választani, de a rugalmas váltásban is sokat tud segíteni az önismeret és a tudatos döntés képessége, amihez szerintem nagyon jó alapot tudnak nyújtani a Kalot Egyesület pályaorientációs foglalkozásai. Két tinédzser korú gyermek édesanyjaként és mert én magam is az élethosszig tartó tanulás híve vagyok, ezekért a foglalkozásokért tekerek. És ha minden igaz, egy csodás várost is megmutatok nektek, ahol épp május 25-én leszek.

A képviselt projekt célja

A tények azt mutatják, hogy a fiatalok jelentős része nem a végzettségének megfelelő szakmában dolgozik és jelentős a pályaelhagyók száma. A projekt keretében 3-4 órás élményalapú, önismeretre alapuló, teszteket alkalmazó foglalkozásokat tartunk fiataloknak. A foglalkozások során abban segítjük őket, hogy a sok esetben kényszer- pályaválasztás helyett a fiatalok életében az egyéni képességek és készségek ismeretére kerüljön a hangsúly. A foglalkozások célja, hogy segítse a diákokat a felnőtt léthez szükséges szerepvállalásra, a produktív életút megtervezésére. A projekt során elsősorban nem a pályák és szakmák bemutatására törekszünk, hanem az önismeret fejlesztésére, az élethosszig való tanulásra való felkészítésre, a felelősség vállalására. A foglakozásokat a KALOT keretében működő lelkigondozói végzettséggel rendelkező segítő szakemberek tartják, akiket külön képzés keretében készítünk fel a fiatalok szakmai életútra történő folyamatelvű felkészítésében, mentorálásában.
5 km
Vállalt teljesítmény
5.26 km
Teljesített táv
765 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Bors Klára
20 lej fizetve
László Beáta
10 lej fizetve
Csedő Ildikó
20 lej fizetve
Todor-Iszlai Enikő
30 lej fizetve
Rákossy Bocskor Brigitta
10 lej fizetve
Herța Cristian
100 lej fizetve
Kedves László ?
30 lej fizetve
Nagy Zoltán
30 lej fizetve
Nagy Kinga
30 lej fizetve
Tánczos Levente-József
10 lej fizetve
ERŐSS Zsolt ?
10 lej fizetve
Kőrössy Ruki
50 lej fizetve
Szabó-Ferenczy Krisztina
25 lej fizetve
Roth-Vizi Rita ?
30 lej fizetve
Gálovits Rózsa-Emese
30 lej fizetve
Lipeczky Erna- Andrea
20 lej fizetve
Albert Csilla
10 lej fizetve
Bartalis Gabriella
30 lej fizetve
Molnar Orsolya
50 lej fizetve
Kisfaludi Erika
50 lej fizetve
Tankó Lenke ?
100 lej fizetve
Bálint Gyöngyvér
50 lej fizetve
Székely Kinga
20 lej fizetve