Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
697 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
697 lej

Nagyköveti motiváció

Azért biciklizek, hogy Laci bácsi tudjon még több mindent mesélni és megmutatni az eszközeivel a természetről.

A képviselt projekt célja

Az elmúlt 18 év során programjaink jelentős része kapcsolódott valamilyen formában a környezeti neveléshez. 2010-ben vetődött fel annak a szükségessége, hogy a sok kisebb-nagyobb nevelési tevékenységünket kapcsoljuk össze egy egységes programmá, mert azok eredményei lassanként feledésbe merülnek. Így született meg a Hangyasuli. A „Tanterem” programunk, pályázatoktól független kezdeményezésünk, amelyben környezetvédelmi foglalkozásokat tartunk diákoknak, igény szerint a szabadban vagy az osztályteremben. „Tantermünket” fejleszteni kívánjuk. A több mint 200 saját játékunk mellé, méretesebb oktatóeszközök beszerzését tűztük ki célul, amelyek kivitelezésére nekünk már nincs lehetőségünk. De ugyanakkor sok olyan eszköz hiányzik, amely színesebbé tehetné tevékenységeinket (mikroszkóp, biológiai modellek, kísérleti készletek, bemutató-tároló szerkezetek stb.). Mindezek szállítására egy utánfutót kívánunk vásárolni, hiszen kis autónk határait már régóta feszegetjük.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
627 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Nagy Andrea30 lejfizetve
Micimackó Játszóház145 lejfizetve
Tiboldi László30 lejfizetve
Tóth Szabolcs100 lejfizetve
Tiboldi Bea17 lejfizetve
Gergely Orsolya10 lejfizetve
Julianna Simon50 lejfizetésre vár
SZENTES ANNABELLA30 lejfizetve
Gáll Ilona10 lejfizetve
Filomena Abraham10 lejfizetve
Csonta Attila100 lejfizetve
Csonta Évi25 lejfizetve
Percze-Folkmann Nóra50 lejfizetve
Becze Annamária25 lejfizetve
Kanabe Gabi25 lejfizetve
Antal Maria20 lejfizetésre vár
Bereczki Kovács Zsuzsanna10 lejfizetve
Albert Csilla10 lejfizetve