Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
320 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
520 lej

Nagyköveti motiváció

Kőszegi-Zoltay Réka vagyok, első éves egyetimsa. Azért jelentkezek a Fuss Neki!-re mert örömöt találok a mozgás összes formájában, és szerintem ez egy remek lehetőség arra, hogy a legjobb barátaimmal mozoghassak egy közös célért!

A képviselt projekt célja

2025-ben a Romániai Magyar Cserkészszövetségben azt ünnepeljük, hogy már 35 éve sikeresen működünk, illetve szolgálhatunk Istent, Hazát, Nemzetet és Embertársat. Már hagyománnyá vált, hogy az ilyen kerek jubileumi években szervezünk egy hatalmas szövetségi tábort, melyben tovább erősíthetjük az egymás közötti kötelékeket, olyan közös élményeket szerezhetünk, ami biztosítja a lelkesedésünket a következő hasonló ünneplésig. Idén is sor fog kerülni egy ilyen táborra, ahol több mint 1000 magyar cserkész vesz majd részt, szerte a Kárpát-medencéből. Aki úgy érzi részt, hogy támogatni szeretné az erdélyi magyar cserkésztörténelem eddigi legnagyobb és legemlékezetesebb táborát, valamint hozzá szeretne járulni a cserkészet és szervezetünk céljának megvalósításához, a felnövekvő generáció neveléséhez, akkor kérjük, támogassák ügyünket. Hiszünk abban, hogy minden erőforrás, amely az erdélyi magyar fiatalság nevelésére van fordítva, az jó helyre megy.
20 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
320 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Csilla Gőrgényi
100 lej fizetve
Sarosi Sara
20 lej fizetve
Kőszegi Miklós
200 lej fizetve
Deák Noémi
10 lej fizetésre vár