
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások490 lej
Kilométeres támogatások-
Összes lehetséges támogatás490 lej
Nagyköveti motiváció
Kisfiammal már második alkalommal próbálunk valamilyen nemes célhoz csatlakozni, most is azért tekerünk és ha ennek valamilyen jótékony hozadéka is van ez már csak hab a tortán. Anyaként számomra fontos, hogy gyermekeim megtapasztalják, nem mind vagyunk egyformák és megtanulják az elfogadást. Nagyon bízom benne, hogy együtt sikerül megvalósítani az általunk képviselt szervezet célját.
A képviselt projekt célja
A központunkba kb. 120 eltérő fejlődésű gyermek részesül terápiás tevékenységbe, heti rendszerességgel. Ez nagyjából 80 családot jelent.
Egyesületünk céljai között volt mindig, hogy a hozzánk járó gyerekek olyan minőségű ellátásban részesüljenek, mint bárhol Európában. Ehhez két dolog szükséges: jól képzett szakemberek és jó minőségű fejlesztő és felmérő eszközök. Ezúttal főként olyan fejlesztő és felmérő eszközöket szeretnénk beszerezni, melyek nagyban segítenék a mindennapi munkánkat.
Gyakran előfordul a családok életében olyan váratlan anyagi kiadás, amely nagyon fontos a gyermekük jóléte szempontjából, de a család számára túlságosan megterhelő. Ezért a projektből befolyó összeg 20%-ból szeretnénk kialakítani egy „sűrgősségi alapot”, melyet a rászoruló családok gyógyszer/gyógyászati eszközök/szemüveg/hallókészülék megvásárlására fordítunk.
Diagnosztikai- és fejlesztő eszközök (beszédhallást vizsgáló készülék, vibromasszázs készülék, stb.) ára: 8000 lej
Sűrgősségi alap: 2000 lej
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
450 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Kisgyörgy Sándor | 300 lej | fizetve | |
Frank Emília | 20 lej | fizetésre vár | |
Bálint Márta | 100 lej | fizetve | |
Tankó Erika | 20 lej | fizetve | |
Ábrahám Boglárka | 20 lej | fizetve | |
Sorbán Szabolcs | 20 lej | fizetésre vár | |
Kósa Lóránd | 10 lej | fizetve |